Bosse Andersson, a Djurgarden sportigazgatója nyilatkozott a helyi médiában.

– Folyik a felkészülés a jövő heti idegenbeli mérkőzésre a magyar bajnok, Ferencváros ellen?
– Ezt vártunk november 2. óta. Rendkívül bizonytalan lett azóta, hogy hogyan alakul minden, de természetesen, tudva a sorsolást, ha már Budapesten leszünk, és meghalljuk a Bajnokok Ligája himnuszt – akkor lesz majd minden biztos. (…) Tudtuk, hogy a BL egy-egy találkozón dől el, és kb. egy héttel ezelőtt kiderült, hogy a lehetséges ellenfelek alkotta csoport egyfajta (halál)csoport. Igen, nagyon különleges volt megtudni, hogy melyik három kisorsolt csapat közül kaphatunk egyet. A fenébe, mindegyik átkozott erőteljes ellenfél. És akkor már természetesen csak azt szerettük volna, ha otthon játszunk. Most már ez is a múlt, és ez sem az, amelyet befolyásolhatnánk. Tudjuk, hogy 20:00 órától lesz a mérkőzésünk Budapesten, és ha megnyerjük, akkor a Celtic vár ránk. Mindenki tudja, hogy ez egy nagyon nehéz út.

– Mit tudsz Ferencvárosról?
– A történelmét ismerjük, és tudjuk, hogy a magyar bajnokok jók és a Ferencváros a múlt szezonban az erős Európa Liga csoportkörben játszott. Kupa tapasztalataik vannak és európai rutinjuk. Előnyt jelenthet viszont a számunkra az, hogy még nem kezdték el a bajnokságot, csak pénteken lesz az első tétmérkőzésük. De a szerda előtt nekünk még a Mjällby-re és Örebro-ra kell összpontosítanunk.

– A nevezési listát előre be kell nyújtania a BL-csapatnak. Sokat beszéltünk már (két új igazolás) Magnus Erikssonről és Kerim Mrabtiról – reméled, hogy a nevezési határidőig sikerül leigazolni őket?
– Azt kell mondani, hogy van néhány játékos a listánkon, de egyértelmű, hogy jelenleg nehéz idők járnak ránk, és úgy mentünk bele a szezonba, hogy elveszítettük az Allsvenskan legjobb játékosát, Marcus Danielsont és az Allsvenskan legjobb gólszerzőjét, Buya Turay-t. Igazoltuk Kalle Holmberget és Emmanuel Banda-t. A legfontosabb dolog, hogy megtartottuk a többi játékost, akik az egész tavalyi szezonban itt voltak, (nekünk) a folyamatosság a legfontosabb, de nyilvánvaló, hogy ebben az átigazolási időszakban is megvizsgáltuk és megvizsgáljuk a játékosokat. Megerősíthetem a Mrabti-val kötött szerződés javaslatot, és azt reméljük, hogy a leigazolása lezárul a BL nevezési határidő előtt. De a (lehetséges igazolásoknál) most a legmegfelelőbbnek azokat a játékosokat tartjuk, akiket ismerünk, olyan játékosokat, akik rövid távra is idejöhetnek, mert nehéz időszakban vagyunk. Senki sem tudja, hogy fog kinézni minden jövőre, így minden klub számára nehéz hosszú távú kötelezettségeket vállalni. Általánosságban sem gondolom, hogy a svéd klubok sok új igazolást fognak kötni ezen a nyáron.

– Van valami új mondanivalód Mrabti és Eriksson kapcsán?
– Nem, amit mondtak korábban, azt mondják most is. De a napok múlásával a helyzet egyre élesebbé válik, és az esélyek csökkennek (a leigazolásukra). Függetlenül attól a határidőig, hogy az UEFA listára felkerülhessenek, vagy hogy egészen az átigazolási ablak lezártáig leigazoljuk őket.

Targitaosznak köszönet a találatért és a fordításért!