A BL-playoffig bizonyosan. A selejtezők minket érintő része augusztus 18-19-én kezdődik, majd egy hétre rá folytatódik (25-26-án). Ezután egy néhány hetes szünet jön, a harmadik selejtezőkörre pedig szeptember közepéig kell várni. Ez a három forduló az UEFA tájékoztatása szerint mindenképp zártkapukkal megy le, valamint – mint arról már annyiszor szó volt – egy meccsen dől majd el a továbbjutás. Az esetleges playoff a BL-ben oda-visszavágós lesz, itt nem kizárható, hogy akár nézők is lehetnek majd kedvező esetben. Az EL-ben a playoff is egymeccses, így az biztosan zártkapus lenne. A rájátszást szeptember 22. és 30. között rendezik majd mindkét sorozatban.

Ennyi bizonyos, semmi más, hisz egy hónappal az előselejtező indulása előtt még nincs meg egyik sorozat kiírása sem, és azt sem tette közzé az UEFA, hogy mi a terve az esetleges utazási korlátozásokkal, kötelező karanténokkal kapcsolatban.