A Fradi edzője Ukrajnában nyilatkozott.
Arról, hogy ő lett az év edzője Magyarországon
– Az igazat megvallva először nem is tudtam róla. Nem tulajdonítok a díjnak nagyon nagy jelentőséget. Elvégeztem a munkámat, alighanem ennek és az eredményeimnek köszönhető az elismerés.
Rebrov az első külföldi edzőként lett kétszeres bajnok az NB I-ben
– Mindig pozitívak az érzelmek egy ilyen csapatmunka eredményét látva. Soha nem érdekeltek a statisztikák, vagy hogy ki nyert korábban. A Ferencváros egy nagycsapat, rengeteg szurkolóval. Örülök, hogy a munkámmal hozzá tudtam járulni a két, zsinórban elnyert bajnoki címhez.
Nehezebb volt a címvédés, mint az első bajnoki győzelem?
– Szerintem igen. Először is azért, mert mi érdekeltek voltunk az európai kupaporondon is ősszel, legnagyobb ellenfelünk, a Fehérvár pedig nem. Emiatt sokkal bonyolultabb volt a képlet. Boldog vagyok, hogy az idény első fele óta az élen tudtunk maradni, és hogy végül a hajrá picit könnyebben alakult a számunkra. A legfontosabb az az időszak volt, amikor tíz meccset játszottunk egy hónap alatt. Kemény volt, de elégedett vagyok azzal, ahogyan kezeltük a helyzetet, és sikerrel jöttünk ki belőle. (…) Azt nem mondanám, hogy a koronavírus miatti leállás nekünk kedvezett, de látszott akkor is a játékosokon. hogy keményen dolgoznak, mindenki eredményes munkát végzett.
A jövőbeli igazolásokról
– Van egy meghatározott költségvetése a klubnak, amellett, hogy az igazán minőségi játékosok komoly pénzbe kerülnek. Most úgy érzem, felépítettünk egy megfelelő erősségű keretet. Néhány poszton azért kell az erősítés remélem, sikerül megszereznünk a kiszemeltjeinket.
A Celticben játszó Marian Sved esetleges megszerzéséről
– Ő egy jó futballista, de ugyanez elmondható a hasonló poszton futballozó Zubkovról is. Jelenleg pedig jobban érdekel az ő sorsa, hiszen már a mi játékosunk.
A jövőjéről és a sajtóban megjelent kérőiről, a Dinam Kijevről és a török Fenerbahcéról.
– Hadd írjanak csak, amit akarnak. A médiában sokszor előfordul az ilyesmi, felkapják az ember nevét és “eladják” máshová. Én viszont a Ferencváros edzője vagyok. Kedvelnek az emberek Budapesten, sokszor az éttermekben sem hagyják, hogy fizessek. Sokan felismernek, megköszönik az eddig elvégzett munkámat, és arra kérnek, hogy maradjak.
forrás: csakfoci.hu




