A kölcsön lejárt, életbe lépett a szerződés.
Több Fradi szurkoló aggódott, hogy a Honvéd kitáncol a szerződésből, miután a hírek szerint az olasz játékos összeveszett edzőjével és nem akar a Honvédban maradni. Ahogy azonban tavaly is jeleztük, a kispestieknek mindenképpen fizetnie kell, ezt meg is tették.
A legnagyobb figyelem Davide Lanzafaméra irányul, a Nemzeti Sport információja szerint az olasz csatár távozni szeretne a klubtól – ez ügyben nehézséget jelent, hogy a Bp. Honvéd a napokban kifizette a Ferencvárosnak a vételárát. A kispestiek egy évvel ezelőtt úgy vették kölcsön a támadót, hogy kötelező kivásárlási opció szerepelt benne, vagyis nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a csatár már 33 éves, így kérdés, hogy veszteség nélkül sikerül-e túladni az amúgy gólerős játékoson.