Pisont István szerint meghatározó volt, hogy a második félidő elején két gólt szereztünk.

Szergej Rebrov

Nagyon nehéz volt így, hogy nem lehetett itt minden szurkoló, sajnálom, hogy nem ünnepelhet velünk mindenki, aki szeretett volna. Örülök neki, hogy győzelemmel szereztük meg a bajnoki címet. Végig koncentráltunk, komolyan vettük a mérkőzést, akik lehetőséget kaptak, azok éltek vele. Együtt harcoltuk ki ezt a bajnoki címet, a szurkolók, a játékosok, az egész klub! Csak azt tudom, hogy a szurkolók és a csapat is nagy gratulációt érdemel. Jól sikerült ezt összehoznunk, minden meccsen élesen koncentráltak a játékosok. Úgy gondolom, nagyon nehéz címet védeni, ezért örülök, hogy nekünk sikerült. Egyáltalán nem volt benne kockázat, hogy sokat változtattam a kezdőcsapatban, mindenki nagyon koncentrált az első perctől kezdve. Sok meccset játszunk rövid időszak alatt, ez nagyon nehéz. Mindenki megértette, mennyire fontos volt ez a mai meccs, és ennek megfelelően teljesített. Minden játékos fontos számomra, mindenki hozzátett. Ahogy mondtam, a címvédés sokkal nehezebb, mint a bajnoki cím megszerzése elsőre. A kulcsmomentum a fejlődés, anélkül nem lett volna meg az újabb aranyérem. Holnap kapnak egy pihenőnapot a játékosok, de holnapután újra munkába állnak. Nagyon fontos meccs jön az Újpest ellen, ezt tudják ők is!

Pisont István

Nem játszottunk jól és nem is éreztem a csapaton azt a frisseséget, ami korábban jellemezte a társaságot. Érthető, hiszen zsinórban a nyolcadik meccsünket játszottuk, most több pontatlan passz volt, több lehetőséget kreáltunk a mi hibáinkból a Ferencvárosnak, ami megakadályozta azt a játékfelépítést, amit szerettünk volna. A második félidőben pontrúgást követően tudott a Fradi előnyt szerezni, nem igazán volt benne a Fradiban a gólszerzés, többet birtokolták a labdát, de nem igazán éreztem bennük az átütőerőt, volt egy-két lehetőség. Ez a pontrúgás meghatározó volt, utána jött az egyéni hiba Eke részéről, amit be tudtak passzolni a rövidbe, 2-0, ami meghatározta a kimenetelt. Nyugodtabban játszott és magabiztosan nyerte meg a mérkőzést a Ferencváros. Ez egy ilyen mérkőzés volt.

Fradi.hu, Honvéd