Bódog Tamás szerint bosszantó így elveszíteni egy mérkőzést.

Szergej Rebrov

Sosem könnyű egy ilyen védekező játékot bemutató csapat ellen játszani, de a helyzeteket kialakítottuk és sikerült betalálnunk a végjátékban, megérdemelten nyertünk. A legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot. Ilyen játékstílusra számítottunk, sok játékost cserélt a Kisvárda, több fiatal is szerepet kapott. Az időjárás nem volt kellemes, sorozatban a harmadik mérkőzést játszottuk úgy, hogy két nap pihenő volt csak, ez nem könnyű. A játékosok fáradtak, de így is mennek előre, kialakítják a lehetőségeket, megérdemelték a győzelmet. Amikor támadunk és ott vannak a helyzetek, akkor ha ilyen gólt szerzünk, ami nem is volt az, talán ez szerencse. De az akarás ott volt volt a játékosokban, hogy megszerezzük a három pontot, ami nagyon fontos volt. A mérkőzés előtt is ezt hangsúlyoztam a fiúknak, hogy milyen fontos találkozó ez. Nem tudom, hogyan lehetnénk frissebbek, az UEFA szabályozás szerint két mérkőzés között 72 órának kellene eltelnie, ma úgy 66 óra után kellett pályára lépnünk, ez nem normális, tisztelni kellene a Ferencvárost. Most is két nap szünet lesz, én biztos friss leszek, de a játékosokban nem vagyok biztos… Rotálnunk kell. Sigi lőtte a gólt, így most róla kérdeznek, jól játszott, de az egész csapat érdemelte ki a sikert.

Bódog Tamás

Gratulálunk a Ferencvárosnak, odaszögeztek minket a falhoz, de sok helyzetet nem tudtak kidolgozni, úgy gondolom, persze jobbak voltak és voltak lehetőségeik. Bosszantó, hogy így kell elveszíteni egy mérkőzést. A múlt heti és eheti hibák sok pontba kerültek. De a hiba a játék része, mindenki hibázik, ezzel nincsen gond. Csak sajnálom a fiúkat, mert mindent megtettek. Gratulálok a hat újoncnak, akik most mutatkoztak be az NBI-ben, remélem sikeres pályafutások kezdete. Vártuk azt a lehetőséget, ami majdnem eljött, de sajnos nem sikerült. A gólról én azt hittem, hogy oldalháló, az elején, aztán ahogy a szurkolók örültek, utána gondoltam már, hogy biztosan nem az oldalháló miatt… Bosszantó. Ha kapsz kettőt-hármat, azt mondom, oké, rendben van. De így fáj és fájni is fog egy jó darabig. Előttünk a jövőhét, két fontos mérkőzésünk van, más stílusban fogunk játszani. Mindenhova győzni megyünk, nincs arról szó, hogy megadjuk magunkat, de tudtuk, ha úgy is alakul, nehéz egy ilyen csapat ellen nyerni, még ha jól is játszol.