A paksi középpályás elmondta, nagy önbizalommal várják a mai mérkőzést.

Kifejezetten jól sikerült az első két találkozónk, így nagy önbizalommal várhatjuk a Fradi elleni meccsünket” – így Windecker József a kedd délutáni edzés előtt. „Szervezett védekezésünket – mely’ az újrakezdés óta még nem kapott gólt – jó lenne megtartani most szerdára is. Elöl megvannak a klasszisaink, akik el tudják dönteni a mérkőzéseket, tehát akár egy egyéni villanás vagy egy pontrúgás is fontos lehet számunkra. Semmiképpen sem feltartott kézzel lépünk majd pályára, sőt, mindent megteszünk majd azért, hogy végül bravúrt hozzunk. A mérkőzésünk előtt a többiek eredményeivel, ahogy a múlt héten, most sem foglalkozunk. Csak magunkra összpontosítunk, sok van még hátra, mi pedig meccsről meccsre koncentrálunk. Sokat számítana ugyanakkor, ha a három dobogóssal játszott találkozóink alkalmával minél több figyelemreméltó eredményt érnénk el, így most is arra készülünk” – zárta előzetes gondolatait technikás középpályásunk.

Paks