Hokicsapatunk hálóőre lett az év kapusa. Gratulálunk!

A legjobb kapus a Vedres Mátyásról elnevezett trófeát vehette át. A győztes Arany Gergely, az FTC-Telekom kapusa lett. A 23 éves játékos csapatával idén mindent megnyert, amit meg lehetett: megosztott Erste Liga-elsőség, magyar bajnoki cím, Magyar Kupa-győzelem. Alapembere volt a zöld-fehéreknek, az Erste Ligában 44 mérkőzésen, 91,5 százalékos védési hatékonysággal tette a dolgát. A magyar válogatott nottinghami olimpiai selejtezőn elért sikeréből is kivette a részét.

Már a jelölés is hatalmas örömmel töltött el, és sokat jelent, hogy végül én kaptam a díjat, hiszen Magyarországon rengeteg kiváló kapus van. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek annak idején Vedres Matyi bácsi az edzője volt, így külön büszkeséggel tölt, hogy a róla elnevezett serleget kaptam meg. A jégkorong alapjait és szeretetét nevelte belém. Sikeres évünk volt a Fradival. Tudtuk, hogy a címvédés nehezebb lesz, mindenki minket akart megverni, ráadásul többfrontos küzdelemben voltunk, de szerencsére jól jöttünk ki belőle. A hab a tortán a Magyar Kupa-győzelem volt. Jövőre itt a feladat, hogy még eggyel több címet védjünk meg. Emlékezetes marad még számomra, hogy éles tornán mutatkozhattam be a válogatottban” – értékelt Arany Gergely.

További díjazottak: MJSZ