Dénes nyilatkozata mellett a tegnapi edzés képeit is megnézhetitek.

Dibusz Dénes

A derbi eddig elképzelhetetlen volt zsúfolt lelátók nélkül, ám a feszült hangulathoz és a kiélezett kilencven percekhez a nézők is kellenek. A körítés nekünk, játékosoknak is hiányzik, ugyanakkor mindenkit motivál, hogy éppen a nagy rivális legyőzésével léphetünk el kilenc pontra a Fehérvártól, ami nyolc fordulóval a vége előtt megnyugtató előny lenne. Mondhatjuk, mi már játszottunk tétmeccset, amelyen ráadásul győztünk, viszont mivel eddig a Debrecenre figyeltünk, csak hétfőtől kezdtünk specifikusan a lila-fehérekre készülni. Ezzel szemben a vetélytárs az egész szünet alatt ezt a mérkőzést várta, úgyhogy nem hiszem, hogy az újrakezdést követő eredményekből kellene kiindulni. Ennél a párosításnál semmi jelentősége sincs a papírformának. Ilyenkor nem számítanak a korábbi eredmények vagy az, melyik oldalon hány sérült van. Azzal a tudattal kell pályára lépnünk, hogy nehéz feladat előtt állunk, amelyet meg kell oldalunk. Ugyanakkor van miből önbizalmat meríteni, nem véletlenül állunk az első helyen. Ha kihozzuk magunkból a maximumot és egységesen futballozunk, nyerünk Újpesten.

NS

További fotók: hétfői edzés @ FTC facebook