Labdarúgó csapatunk vezetőedzőjét kérdezte a sportnapilap.

– Hetven nap telt el a legutóbbi tétmérkőzésük óta. Hiányzott az adrenalin?
– Nagyon! Aki ismer, tudja, a futballnak élek, az azzal járó feszültségnek, eredményeknek. A családom mellett ez a második legfontosabb az életemben. A mérkőzések hangulatát, az azzal járó felfokozott állapotot senki és semmi sem adhatja vissza.

– Az üres lelátók mennyit vesznek el az érzés erejéből?
– A szurkolók nagyon hiányoznak majd a lelátókról. Biztos vagyok benne, sokan már alig várják, hogy újra elkezdődjön a bajnokság, megtelt volna a stadionunk, így azonban a televízió előtt, a távolból szorítanak nekünk. Azt se feledjük, hogy a széksorokon ott lesznek a drukkerek bábui az arcképükkel, sőt, szurkolói hangokat is bejátszanak majd. Remek kezdeményezés ez, de az igazi légkört, a szurkolók valódi jelenlétét nem lehet utánozni, pótolni. A Ferencvárosnak van a legnagyobb szurkolótábora, sajnos most csak a távolból számíthatunk rá. Nehéz időszak elé nézünk, de igaz ez a többi klubra is.

– A napokban kiderült, hogy nemcsak a magyar televízió, az ukrán sportadó is egyenes adásban közvetíti az NB I összecsapásait. Mit szólt hozzá?
– Pénteken olvastam a híreket, megmondom őszintén, némileg meglepett. Szerintem ilyen még nem volt a történelem során, de ennek is eljött az ideje. Odahaza, Ukrajnában jól tudják, hogy sok honfitársuk futballozik Magyarországon, a kispadról én irányítom a Ferencvárost, érthető, ha ezekben az ínséges időkben kíváncsiak ránk. Nem is olyan régen még a fél világ a fehérorosz bajnokságot követte figyelemmel, miután ott nem állt le a futball. Biztos vagyok benne, hogy az ukrán légiósainkat, Ihor Haratint, Olekszandr Zubkovot külön motiválja majd, hogy az otthoniak is láthatják őket futballozni.

– Miután elkezdhették a közös tréningeket, alaposan megdolgoztatta a futballistákat. Miért volt rá szükség?
– Egyszerűen azért, mert rendkívül kemény időszak elé nézünk. Egymást követik a mérkőzések, két találkozó között csak két-három nap telik el, ami alaposan igénybe veszi a futballistákat. Azzal is számolok, hogy júniusban sosem könnyű játszani, hiszen ilyenkor nagy melegek lehetnek, ami további nehézséget okozhat a labdarúgóknak. Fizikailag még jobban leterheli őket, ezért volt fontos, hogy tökéletes erőnléti állapotban várjuk a folytatást. A felkészülési mérkőzéseink jól sikerültek, sok hasznos részletet láttam. Új kihívások elé nézünk, de minden erőnket mozgósítanunk kell. Egyszerűen győznünk kell!

– Mekkora előnyt jelent, hogy a Ferencváros az őszi Európa Liga-menetelés alatt hozzászokhatott a heti két mérkőzéshez, az azzal járó extra terheléshez?
– Majd kiderül, előnyt kovácsolhatunk-e belőle. Egy biztos, hátrányunkra nem válik. Az őszi nemzetközi menetelés idején belerázódtunk az erőltetett menetbe, tudjuk, mit hogyan kell csinálni. Fontos a regenerálódás, ki milyen hamar nyeri vissza az erejét. Ilyen sűrű programnál rendkívül fontos, hogy minél több harcedzett labdarúgóm legyen, mindenkire szükségem van.

– A bajnoki szünet előtt jó formában volt csapata, legutóbb ötöt vágott a Kaposvárnak. Elképzelhető, hogy ott folytatják, ahol abbahagyták, vagy ez ilyen hosszú kihagyás után képtelenség?
– Ami márciusban történt, el kell felejtenünk. Gyakorlatilag új idény kezdődik, a múltra nem gondolok. Csakis az foglalkoztat, hogy az előttünk álló feladatokat sikerrel oldjuk meg. A Kaposvár elleni győzelmen, az azt megelőző sorozaton nem érdemes gondolkodni, a múltat lezártuk, és immár csak a szombati, Debrecen elleni összecsapásra koncentrálunk.

– Mire számít a Lokitól?
– Fiatal, tehetséges, agresszív futballra képes játékosai vannak. Idegenben sem ássák be magukat a kapujuk előterébe, arra készülünk, hogy a Groupama Arénában is megpróbálnak támadni. Biztos vagyok benne, ők is nagyon várják az első tétmérkőzést.

– A felkészülési találkozókon Ihor Haratin rúgta a büntetőket. Ő lehet az új ítélet-végrehajtó?
– Meglátjuk. Felkészülési mérkőzésen egészen más tizenegyest rúgni, mint tétmeccsen. Ott a fejnek is rendben kell lennie, és Ihor ebből a szempontból jó alany. Higgadt játékos, meglátjuk.

– A szombati, Debrecen elleni meccs után szerdán máris az Újpest elleni mérkőzés következik. Gondol már a derbire?
– A derbi szurkolók nélkül nem derbi! Az én szememben biztosan nem. Az ilyen meccsek mindig a drukkerek miatt emlékezetesek, ők teszik felejthetetlenné a hangulatot. A lelátók most üresen maradnak, így nem ez lesz a legemlékezetesebb derbi az életünkben. Az Újpest ellen csakis a három pont lesz fontos, semmi más. De most még a Debrecen elleni nyitányra koncentrálok. Az öltözőben elmondtam a játékosoknak, az ilyen típusú első mérkőzések mindig különösen nehezek. Erre készülünk.

NSO