Bence nyilatkozott eddigi pályafutásáról, természetesen a Fradi-korszakot is érintették a beszélgetésben.

Batik Bence

Három hónapig fel sem tudtam állni, volt olyan orvos is, aki azt tanácsolta: hagyjak fel a komolyabb szintű futballal. Nem mutogattam senkinek a lábam, hiszen nem akartam, hogy ez maradjon meg mindenkinek az emlékezetében, sőt, amikor nem látta senki, még sírtam is, de aztán összeszorítottam a fogam, és azt mondtam magamban: csak azért is visszatérek! Ez 2017 júliusában sikerült is, a bajnokság első hét mérkőzését végigjátszottam, ám egy Videoton elleni vereség után Thomas Doll úgy tett ki a keretből, hogy hozzám sem szólt, szellemként bánt velem, egyértelműen éreztette: körön kívül kerültem nála. Nincs rá jobb kifejezés: a Fradinál elvesztettem önmagam! S bár az idény végén még hébe-hóba szóhoz jutottam, ráadásul a vezetők, Kubatov Gábor és Orosz Pál rendesek voltak, hiszen marasztalni próbáltak, ekkor már eldöntöttem: egy új utat választok, amelyről már nem tántoríthat el senki: ekkor írtam alá a Honvédhoz.

SportPlusz