Korábbi kiváló kapusunkat kérdezték a labdarúgás utáni hivatásáról.

– Még jócskán profi labdarúgókapus volt, amikor elvégezte a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakát – saját döntés volt vagy inkább a családja kérése, hogy egyetemi végzettséget szerezzen?
– Amikor az érettségit követően először felmerült, hogy választanom kell a továbbtanulás vagy a foci között, úgy gondoltam, hogy néhány éven belül úgyis kiderül, milyen jövőm lehet a pályán, ezért megpróbálom a sportkarriert, ha pedig nem sikerül, még mindig lehet visszaút. A szüleim szerették volna, ha tanulok még. Ennek az ideje végül 1995-ben jött el, szerencsére jól alakult a karrierem és akkor már a Fradiban játszottam. Két akkori csapattársammal, Szeiler Józsival és Telek Andrással együtt jelentkeztünk a Testnevelési Egyetemre – a sportmenedzseri szak éppen testhezálló volt nekünk.

– Végül nem edző, hanem még sportpályafutásának éveiben kávézó-tulajdonos lett.
– A szívemre hallgattam, amikor hivatást választottam a futball utáni évekre, valamiért számomra mindig vonzó lehetőség volt, hogy kávézót nyissak. Ezzel párhuzamosan, ahogy egyre inkább kiöregedtem a fociból, úgy távolodott tőlem a gondolat, hogy egyszer klubvezető vagy sportmenedzser legyek. A családban persze senki nem értette, honnan jött a vendéglátás iránti vágyam, hiszen korábban egyedül az anyai nagyszüleim családjában volt vendéglátós. Amikor játékosként ide-oda utaztunk, engem már akkor is nagyon érdekelt, hogyan működnek ezek a dolgok, milyen a vendéglátás a hotelekben, ahol jártunk. Talán könnyebb lett volna elindulni abban a szakmában, amelyben friss diplomával rendelkeztem, de én azóta sem bántam meg, hogy más utat választottam.

– Sokaknak nehézséget okoz a sportpályafutást követően átállni a civil életre, ön viszont a tudatos jövőtervezésnek köszönhetően talán kedvezőbb helyzetben volt. Mik a legfőbb tapasztalatai a visszavonulását követő időszakból?
– Ha egy sportoló nem a korábban megszokott területen kezdi meg a civil életét, mindenképpen támogatásra szorul, hogy érvényesülni tudjon ott is. Nekem ez szerencsére megadatott, hiszen az édesanyám kellően előrelátó volt. Mivel édesapám is focista volt (alább egy korábbi képünkön apa és fia látható), később pedig szintén elvégezte a TF-et és edző lett, az édesanyámnak már volt rálátása arra, hogy ez az út buktatókkal is járhat, ezért 1995-ben – amikor az én életemben minden a labdarúgásról szólt – felvetette, hogy alapítsunk közösen egy céget, mert az idővel jól jöhet. Később ez a cég lett az, amellyel megnyitottuk az első kávézónkat. Magamtól ez nem jutott volna eszembe, nem ismertem a cégalapítás hátterét sem, édesanyám viszont nagy cégek vezetője volt akkoriban, gazdasági és stratégia kérdésekben a mai napig rengeteget tudok tanulni tőle. Emellett szerintem a legfontosabb az, hogy alázat, szorgalom és szenvedély nélkül nem lehet eredményeket elérni, ez az élet minden területére igaz.

– Visszavonulása óta televíziós szakértőként rendszeresen feltűnik a képernyőn. Óbudán kávézója, Balatonfüreden és a szintén Balaton-parti, Füredhez közeli Vászolyban vendégháza van. Az elmúlt években borászként is megjelent a piacon. Minek köszönhetőek a sikerei? Mi a jó példa receptje?
– A korábban említett alázat, szorgalom és szenvedély az alapelvem. Labdarúgóként sem féltem az edzésmunkától, most sem ijedek meg, ha dolgozni kell, bármelyik területen, bármilyen szerepkörben is kell megállnom a helyem. Persze, ez rengeteg lemondással jár, hiszen meccsek hétvégén, esténként vannak, a cég pedig földrajzilag tagolt, Óbudán, Balatonfüreden és Vászolyban vannak egységei, miközben én magam solymári vagyok. Nekem ráadásul az átlagnál kevesebb időm is volt a vállalkozásaim felfejlesztésére, hiszen a fiatal éveim javát a futballpályán töltöttem, szóval ezt a lemaradást is most kell behozni. Szerencsére a családom, ahogy a focinál, úgy most is tolerálja ezt a helyzetet. Ahhoz, hogy az elveszett éveket behozzam, munka, munka és munka kell. A lemondásokat mindenesetre megkönnyíti, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, hiszen régi vágyam volt, hogy legyen kávézóm, saját szőlőm vagy éppen borom. Boldoggá tesz, hogy mindezt sikerült megvalósítanom.

– A koronavírus-pandémia időszakában sajnos megkerülhetetlen kérdés: manapság veszélybe kerülhet mindaz, amit az elmúlt évtizedekben kitartó munkával felépített? A fizető vendégekből élő egységei miként vészelhetik át a jelenlegi helyzetet?
– Valóban, ami most történik, annak gazdasági szempontból leginkább az én szívemnek legkedvesebb két ágazat, a turizmus és a vendéglátás a kárvallottja. Március közepén mi is kénytelenek voltunk bezárni valamennyi egységünket. Egyetlen termékünk maradt, a Fürjes márkanéven elérhető négyféle bor, melyet a tavalyi szüret után szerencsére még időben lepalackoztattam, ezért az online értékesítés működhet, bevételt jelenthet nekünk most. Azok a baráti csoportok, kisebb cégek már rendeltek tőlünk, akik ezekben a hetekben pihentek volna a balatoni vendégházainkban, most azon dolgozunk, hogy további embereket is megszólítsunk, hogy minél szélesebb közönséggel megismertessük a termékünket.

– A tudatos jövőtervezés korábban is jellemző volt önre – milyen tervei vannak még?
– Az évek során rengeteget fejlődünk: a cégünk először saját megtakarításokból létrehozta az első kávézót, azóta pedig megnyitottuk a balatonfüredi és a vászolyi panziót, utóbbi településen pedig később a kis borászatot is. Mostanra elérkeztünk arra a szintre, amikor már nem a terjeszkedés, hanem az átgondoltabb működés a legfőbb cél – a következő feladat egy olyan személyzet felépítése, amely mozgásban tartja ezt a tagolt cégszerkezetet, igyekszünk úgy elosztani az erőinket, hogy minden jól működjön és közben a vállalkozás is rentábilis legyen. Nekem is meg kell találnom a helyemet ebben. Hamarosan át kell gondolni azt is, hogy a családommal hova tegyük át a székhelyünket, jelenleg ugyanis rengeteg energiát felemészt az állandó utazgatás.

Teljes interjú: Fradi.hu

Bár közkedveltek Hajdu fővárosi kávézói, a járvány idején azok is konganak az ürességtől.

– A vendéglátóipari egységek ugyan forgalmazhatnak mindenütt, de az egyik kávézót korábban bérbe adtam, a másik pedig azért nem hoz bevételt, mert a környékbeli irodai negyed dolgozói áttértek a home office-ra, így nem járnak hozzánk kikapcsolódni – magyarázza a 49 éves Hajdu, aki 1995-ben a BL-csoportkörben fantasztikus vé­déseivel őrizte a Fradi kapuját.

Az sem kellemes a volt futballista számára, hogy a balatonfüredi, 50-55 vendég fogadására alkalmas szállója, a Fürjes Villa előrendelői közül elsőként a külföldiek táncoltak vissza, majd a hazaiak is, ezért az sincs használatban.

– Sőt üres most a vászolyi Für­jes Vendégházunk is. Reményeim szerint augusztus végén azért majd jönnek a fürdésre, pihenésre vágyó emberek – ma­gya­­rázta Attila.

Egyetlen jó hír számára, hogy legalább a Balatonudvari és Vászoly közötti másfél hektárnyi szőlőjében serény tavaszi munka folyik. A 10-szeres válogatott kapus igen kényes arra, hogy a munkahelyek megszűnésének heteiben a szőlészetében-borászatában dolgozók kenyere ne kerüljön veszélybe, azaz senkit sem kíván elbocsátani. Ugyanez igaz a pesti és füredi alkalmazottaira is.

– A szőlőbirtokon a járvánnyal kapcsolatos előírásokat szigorúan betartatom. Szerencsére a Fürjes márkanév azért él, mert az 1200 tőke olaszrizling és 700 tőke shiraz terméséből készült 3000 palack boromat kiszállítom a megrendelőimnek. Hétszázat már meg is kaptak – mesélte Hajdu, aki pillanatnyilag a Sport TV-nél sem végezheti szakértői munkáját, így bizton állítható: volt már boldogabb az életében.

Bors