Komoly hiánytünetek lehetnek.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vezető orvosa, Michel D’Hooghe a koronavírus-járvány miatt szkeptikus a félbeszakadt szezon újraindítását illetően.

Ha augusztusban vagy szeptemberben elkezdenék a 2020/21-es idényt, akkor boldog lennék. Akkor el lehetne kerülni a vírus második hullámát, ami nem lehetetlen” – mondta a Telegraph című lapnak a FIFA orvosi bizottságának a vezetője.

A belga szakember szerint több problémát is felvet, ha hamarosan folytatni akarják a szezont.

Ott van például a rizikó, hogy a szurkolók összejönnek, és együtt nézik a meccseket, még ha azokat zárt kapuk mögött is rendezik” – fogalmazott D’Hooghe – “Nagyon óvatosnak kell lennünk. De tapasztalatból tudom, hogy a futballban az egészség és a gazdaság párharcából általában utóbbi jön ki győztesen. Ha azonban van időpont, amikor az egészségnek kellene előtérbe kerülnie, akkor az most van.

Az orvos hozzátette: a pályán a megfelelő távolságot sem lehet tartani, és a játékosok köpködése is segítheti a vírus terjedését.

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy legyen nagyon óvatos, mielőtt úgy dönt, ismét futballozik. És nem tudok választ adni arra a kérdésre, hogy ez mikor lesz újra lehetséges, mert senki nem tudja, hogy a következő hónapokban hogyan alakul a vírushelyzet” – mondta Michel D’Hooghe.

forrás: origo.hu