Más kérdés, hogy erről alighanem lemondtak volna.
Egy német oldal a Werder utóbbi éveinek legnagyobb játékoscsalódásait mutatta be. Olyanokat, akik a honlap szerint tehetségesek voltak, nagy reményeket fűztek hozzájuk, de Brémában nem jól muzsikáltak. Két volt Fradi játékos is helyet kapott a nem éppen illusztris társaságban.
Ott van a listán Kleinheisler László, akiről megemlítik, hogy 3 kölcsönadás mellett mindössze fél évet töltött el Brémában és ma Eszéken cikázik. Nem lett a Werder védelmének oszlopa Mateo Pavlovic sem, aki négyszer annyit játszott az észak-németek második csapatában, mint az elsőben (összesen 4 meccs jutott neki a Bundesligában) és ezen a másfél éves kölcsönidőszak sem segített, amit nálunk töltött. A dolgok azonban ezután jobbra fordultak, hiszen a horvát bekk tavaly 30 meccset játszott a francia élvonalban.





