Fiatal középpályásunk az eredmény miatt azonban szomorú.

Szánthó Regő

Örülök, hogy bemutatkozhattam az NB I-ben és a Ferencvárosban, de ez sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Amikor becseréltek, nagyon boldog voltam, hogy megkaptam a lehetőséget. Egy-két felhördülést hallottam a lelátóról, de teljes mértékben ki tudtam zárni a közönséget, igyekeztem kizárólag a feladatomra koncentrálni. A teljesítményemmel nem vagyok maximálisan elégedett, ráadásul a végeredmény is döntetlen lett, ezért kicsit szomorú vagyok. Megdicsértek, azt mondták, megérdemlem, hogy a Ferencváros keretének a tagja vagyok. Folyamatosan biztatnak, bízom abban, hogy később is kapok még lehetőséget.

Fradi.hu