Dénest a foci mellett a családról is kérdezték.

– Több közös témátok van Botka Endrével azóta, hogy tavaly ősszel szinte egyszerre született meg az első gyermeketek?
– Mivel csak néhány hét van a kis Endre és Bence között, Endivel gyakran beszélgetünk a fiúkról is. Megbeszéljük a tapasztalatokat, próbálunk egymásnak segíteni, igyekszünk megosztani egymással azokat a kis praktikákat és eszközöket, amik már beváltak.

– Nálatok otthon minden a helyére került, hozzászoktál már az apasághoz?
– Bence elmúlt négy hónapos, már abban a fázisban vagyunk, hogy nagyjából beállt az ő napirendje is. Természetesen vannak azért kilengések és nehezebb napok, a kisbabák az időjárás-változást is jobban megérzik, ettől függetlenül minden a helyére került. Már tudjuk, hogy mi mit jelent, hogy Bence mikor miért sír vagy éppen mire van szüksége, így könnyebb kezelni a helyzetet.

– A pályán látható Dibusz Dénes változott bármit azóta, hogy édesapa lett?
– Nyilván a mérkőzések alatt egyáltalán nem foglalkozik ezzel az ember, ott a játékra koncentrálok, az viszont biztos, hogy mióta édesapa lettem, másként indulok el egy kétnapos túrára és más érzésekkel is térek haza, mint azelőtt.

– Térjünk rá a futballra: mit jelent a csapat számára az, hogy a mezőkövesdi eredményt azonnal sikerült feledtetni a DVSC múlt heti legyőzésével?
– Bízunk benne, hogy a szombati, hazai győzelem egy újabb sorozat kezdete volt. A Mezőkövesd elleni vereség előtt régóta nem kaptunk ki, ráadásul az nem is egy olyan mérkőzés volt, amely szerencsétlenül alakult, el kell ismerni, hogy gyengén játszottunk, megérdemeltük azt a pofont. Remélem, hogy a múlt heti siker egy picit levette a terheket a vállakról és a debreceniek elleni győzelem új impulzust ad majd a csapat számára.

– A győzelmi sorozat Zalaegerszegen folytatódhat szombaton. Bár következő ellenfelünk jelenleg kieső helyen áll, csalóka a 11. helyezése, mindkét korábbi mérkőzésünket egy-egy góllal nyertük meg. Mire számítasz ezúttal a ZTE-től?
– Emlékszem, mindkét őszi mérkőzésünk szoros volt a ZTE ellen: Zalaegerszegen két hajrágóllal sikerült fordítanunk, a hazai meccsen pedig még 3-2-nél is volt esélye az egyenlítésre a ZTE-nek. A Zalaegerszeg jó focit játszik, minőségi játékosai vannak, főleg támadásban olyan kreativitás és gyorsaság van a csapatban, amely bármely rivális számára gondot okozhat. Luki személyében van egy régi ismerősünk is a ZTE-ben, de természetesen a többieket is jól ismerjük, tudjuk, mire számíthatunk szombaton. Egy korábbi edzőm, Márton Gábor irányítja a csapatot néhány hete, az eredmények pedig azt mutatják, hogy pozitív irányba változott a csapat helyzete. Jó mérkőzésre és egy nagyon motivált hazai csapatra számítok. Bízom benne, hogy ezúttal is sok szurkoló látogat ki, csakúgy, mint az ősszel, illetve remélem, hogy hasonló eredménnyel zárunk, mint akkor.

Fradi.hu