Clubunk korábbi bajnoka, majd edzője, Helsinki olimpiai bajnoka 92 esztendős volt. Nyugodjék békében!
Kilencvenkét éves korában elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója.
Székely Éva 1938-ban lett az FTC úszója, és három évig sportolt a Ferencváros sikereiért. Nem kellett sok idő neki, hogy szép eredményeket érjen el zöld-fehérben, ugyanis 1940-ben, csapatban máris folyambajnokságot nyert a magyar bajnokságban.
Később szinte megszámolhatatlan mennyiségű magyar bajnoki címet, 1952-ben, Helsinkiben, mellúszásban pedig olimpiai bajnoki címet is nyert.
1976-ban az úszó Hírességek csarnokába választották, 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2004 óta a Nemzet Sportolója volt.
Székely Éva családjához is rendkívül szorosan kapcsolódott a Ferencváros. Férje, az FTC olimpiai bajnok vízilabdázója, Gyarmati Dezső volt. Lánya Gyarmati Andrea, aki szintén a Ferencvárosban sportolt, olimpiai ezüstérmet és két Európa-bajnoki aranyat is nyert a Fradi színeiben. Unokája az FTC korábbi válogatott vízilabdázója, Hesz Máté.
Székely Éva emlékét örökké megőrizzük.





