Sikerre vágyik a Debrecen edzője.

Az elmúlt két bajnokinkon sajnos nem tudtunk nyerni, de nagy különbség van a két vereség között. A héten kielemeztük a hibákat, építettük a jót, és csak arra fókuszáltunk, hogy hogyan tudjuk sikerrel venni a Ferencváros elleni mérkőzést, melyet minden játékos nagy elszántsággal vár – fogalmazott Vitelki Zoltán. – Azt kértük a labdarúgóktól, bátran futballozzanak, és ne úgy lépjenek pályára, hogy eleve a zöld-fehérek az esélyesek. Biztos vagyok benne, hogy jó hozzáállással, maximális motivációval, egy szép stadionban, egy jó csapat ellen, szép számú szurkoló előtt játszunk majd. A DVTK elleni agresszív és kemény játékra törekszünk most is, hisz szeretnénk meglepni a Ferencvárost.

forrás: dvsc.hu