A „Szakosztályok az Arénában!” programsorozat keretein belül látogatnak ki az Üllői útra.

Szinkronúszás

2015 őszén alakult szinkronúszó szakosztályunk, Mester Líviáék az utánpótlást építik tégláról téglára, nagy munkával és precizitással, amelyet jól jelez, hogy a hazai és regionális nemzetközi korosztályos versenyekről rendre éremmel térnek haza. A legemlékezetesebb példa a tavalyi, XXVI. Magyar Kupa, amelyen két korosztályban is győztesek lettek a Ferencváros ifjú szinkronúszói. Az impozáns Ludovika Aréna Uszodában pallérozódó szinkronúszó szakosztályunk február 24-én és 28-án válogatót tart a 6-9 éves korosztályban, már úszni tudó gyermekek számára. A jövő bajnokai és szüleik a részletekkel kapcsolatban érdeklődni a livia.mester@fradi.hu címen, valamint szombaton, a családi szektor alatti kitelepülésen tudnak.

Női vízilabda

Női vízilabdacsapatunk 2017-ben alakult meg korábbi olimpiai bajnokunk, a később edzőként is legendássá váló Gerendás György szakmai irányítása alatt, akinek vezetőedzőként Béres Gergő segíti munkáját. Eddig két bajnoki negyedik helyezést és két Magyar Kupa-bronzérmet szerző csapatunk – amely idén az Euroliga selejtezőiben a nemzetközi szereplésbe is belekóstolt – jelenleg a harmadik helyen áll az OB I tabelláján, megelőzve a kiváló erőkből álló BVSC-t. A szezon kezdete előtti célkitűzés a történelmi éremszerzés, valamint ideális esetben a döntőbe jutás volt. Ezeknek az elvárásoknak jó alapot adott játékoskeretünk ereje, amelyet hűen tükröz, hogy a nyáron négy játékosunk, Kövesdi Vivien, Gémes Alexa, Huszti Dóra, valamint az új szezon előtt pályafutását befejező Gerendás Matilda is Universiade-győztes lett a magyar válogatott színeiben Nápolyban. A csapat eddig, ha nem is nehézségek nélkül, de a várakozásoknak megfelelően szerepel, hiszen például 12-12-es döntetlent játszott a címvédő UVSE-vel, megtörve ezzel az újpestiek három éve tartó győzelmi sorozatát az OB I-ben. Lányaink közül többen a nemzeti csapatot is komolyan segítették, hiszen Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya, Illés Anna és Máté Zsuzsanna is bronzérmet szerzett a 2020-as budapesti Európa-bajnokságon! A sereghajtó Honvéd elleni (minden bizonnyal győztes) népligeti meccsről sietve érkező lányok az Eb-érmeket is elhozzák magukkal a szakosztályi kitelepülésre a Groupama Arénába, hogy bárki megcsodálhassa őket, vagy akár fényképet készíthessen velük. Emellett várják a fiatalokat kapuradobáshoz, valamint mindenki mást is, aki szeretne dedikált csapatfotóhoz jutni, vagy csak találkozni a játékosokkal!

Az FTC vezetősége szeretne lehetőséget adni a labdarúgáson kívüli, talán kevésbé reflektorfényben szereplő sportágaknak, hogy a labdarúgócsapat közönségének bemutatkozhassanak. Emiatt a szezon minden hazai bajnoki mérkőzésén egy-egy szakosztály kitelepül a Groupama Arénába. Ennek köszönhetően szurkolóink személyesen ismerkedhetnek meg az FTC szakosztályaival, a lehetőségekhez mérten, akár ki is próbálhatják az adott sportágat, és minden lényeges információt megtudhatnak a sportolókról, mérkőzésekről, toborzásról! A „Szakosztályok az Arénában” programsorozatnak köszönhetően a tavaszi idény végére a remények szerint szurkolóink egy átfogóbb képet kapnak arról, hogy mi is az a Ferencvárosi Torna Club, mennyi különleges és szerteágazó sportág fut a zöld-fehér színek alatt, hány kivételes sportember, edző dolgozik fanatikusan, és küzd hétről-hétre a Fradi hírnevéért, a Fradi Családért, ezáltal a szurkolókért is!

Fradi.hu, a Videoton elleni bajnoki alatti további programokról ide kattintva olvashattok.

Az alábbi videókból kiderül, milyen jó hangulatú eseményre lehet számítani: