A metróvonalakon láthatunk majd plakátokat a Fradi és az MTK legendás párharcáról.
Az FTC és az MTK Budapest vezetősége, valamint a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közös akaratának köszönhetően 2020 februárjától szélesebb közönség is találkozhat a 119 évre visszatekintő Örökrangadók történetével.
– A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület vezetői és az egyesületben közreműködő sporttörténészek ötlete volt a kiállítás. Attól a pillanattól kezdve, hogy az ötlet megfogalmazódott, mindenki számára természetes volt, hogy meg kell szervezni – mondta a tárlatról beszámoló pénteki sajtótájékoztatón a házigazda MTK elnöke, Deutsch Tamás. – A magyar labdarúgás két legsikeresebb klubjáról van szó, a két együttes összesen 53 bajnoki címet nyert. Azért is jó, hogy éppen 2020-ban valósul meg a kiállítás, mert az idei az egész Európát érintő futballünnep, a részben hazai rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság éve. Örömteli egy ilyen csodálatos kiállítással hangolódni erre.
A 36 plakátból álló, a 2-es, a 3-as és a 4-es metró vonalán látható MetróArt-kiállítás darabjain megelevenednek a mindkét csapatot szolgáló edzők és játékosok, így például Garami József, Zavadszky Gábor és Schlosser Imre történetei is.
– Szegedi Péter és Dénes Tamás, a két kiváló sporttörténész keresett meg minket a kiállítás ötletével, amelyhez a Fradi Múzeum történetekkel, sztorikkal és fényképekkel járult hozzá. A Ferencváros és az MTK történelme az elmúlt 120 évben összefonódott, rengeteg közös edző, játékos szolgálta a klubokat, így nem volt nehéz feladatunk, amikor történeteket kerestünk – nyilatkozta Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője.
– A két klub között rengeteg kapcsolódási pont van, gondolok itt akár a korábban mindkét csapatot erősítő játékosokra és edzőkre – jelentette ki Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. – Örömmel fogadtuk a megkeresést, hiszen a Ferencváros és az MTK tradicionális rivalizálása nagyon fontos része a magyar labdarúgásnak, szerettük volna, ha ezt minél többen megismerhetnék.
A kiállítás egy hónapig lesz látható a metrószerelvényekben, ezt követően Magyarország különböző sportlétesítményeiben és stadionjaiban állítják ki a plakátokat.