Bő beszámoló az Üllői úton múlthét csütörtökön lezajlott eseményről.

Nagyon örülök, hogy meg tudom köszönni Önöknek azt a bizalmat, amit belénk fektettek. Hiszen Önök, a bérleteseink, az FTC Üzleti Klub tagjai, a skybox-tulajdonosok, akik előre odaadják nekünk a pénzüket, pedig a performanszt még nem is látták. Ezt a bizalmat úgy szeretnénk meghálálni, hogy beavatjuk Önöket a titkainkba, ha elmondjuk azt a tudást, amit megszereztünk, ha elmondjuk a gondolatainkat a futballról. Emiatt is ilyen exkluzív ez az esemény.

Kubatov Gábor

A Fradi elnöke a fentiek mellett megmutatott egy századelős BTC – Ferenczváros plakátot, ennek kapcsán a futballban az elmúlt 120 évben végbement változásokat érintette. Beszélt arról is, hogy az erkölcs – a Fradi kapcsán 9 éve semmilyen negatív gazdasági hír nem jelenik meg -, az erő – számtalan bajnokságot nyertünk megannyi sportágban – és az egyetértés is visszatért, a táborral való megegyezést követően. Felhívta a figyelmet, hogy 2019-ben 330 ezren jártak Fradi-meccsen, ez 11.000 fő feletti átlag, s több, mint duplája annak, amiről az elnöksége kilenc évvel ezelőtti kezdetén indultunk. Abban is bízik, hogy az ilyen programokkal a fradisták jobban megértik majd a döntéseket, legyen az igazolás, összeállítás, csere vagy taktika.

Bizonyos értelemben a Groupama Aréna is egy szakosztálya a Fradinak. Ránk is igaz, amit Elnök úr a szilveszteri köszöntőjében kiemelt, hogy ha a futballnak jól megy, akkor nekünk is jól megy. Utóbbit bizonyítják a rendezvények számai, a partnerek elégedettsége és a gazdasági mutatók. 2019-ben az FTC bajnoki és kupamérkőzésein kívül a válogatott találkozóinak, a Magyar Kupa döntőjének és az UEFA Női Bajnokok Ligája döntőjének is otthont adtunk. 2019-ben 30 mérkőzést rendeztünk összesen, ha a nemzetközi mérkőzésekkel kapcsolatban sokszor emlegetett edzésnapokat is hozzávesszük, akkor ez 42 napot fedett le. Több mint 36 ezer ember fordult meg a Groupama Arénában, majdnem minden napra jutott egy esemény. Két mérföldkőhöz is érkeztünk az előző évben: ötéves lett a stadionunk és megtartottuk az 1000. vállalati rendezvényt. A stadion él: a Fradi eseményein kívül is számos rendezvény van, a partnereink pedig elégedettek, hiszen rendszeresen visszatérnek.

Igaz András

A Ferencváros már számomra is egy családot jelent. Minden szurkoló máshogy szereti a focit, és másfajta futballt szeretne látni, de nekem kell megtalálnom, hogyan játsszunk. Minden tiszteletem a szurkolóké, mert mindig mellettünk álltak. Persze, tudom, hogy nem elégedett a fél stadion, ha hátrapasszoljuk a labdát. De a pályán sokkal erősebbek és egységesebbek tudunk lenni egy-egy ilyen szituáció után. Ha egy hátrapassz helyett elveszted a labdát, nem maradsz egységes, az ellenfélnek kontrára adsz esélyt, és gólt kaphatsz. Az én dolgom, hogy elmagyarázzam a játékosoknak, milyen lépés miért fontos a játékunkban.

Folyamatosan elemeztük a játékunkat Tamással is, azt is megnéztük, és összevetettük az idei statisztikai adatokkal, hogyan játszottunk az előző szezonban. Ez alapján erősítettünk a télen. Azt láttuk például, hogy nem voltunk elég agresszívek az előző idényhez képest, nem voltunk eleget az ellenfél területén, nem szereztünk ott elég labdát, ezért erősítettük meg a középpályánkat.

Minden poszton konkurenciaharc van, és örülök, amikor látom, hogy a játékosok miként mennek ki a pályára. Persze, hibáznak, mint mindenki a saját területén. De mi azt vizsgáljuk, hogy ki, mit tesz a hiba után, illetve, hogy tanul-e belőle. Ha ismét elköveti ugyanazt a hibát, amit már átbeszéltünk, az baj. Ha nem teszi bele magát minden meccsbe, minden edzésbe 100 százalékosan, az is. De azért van konkurenciája, hogy ilyenkor betegyünk egy másik labdarúgót a helyére. Örülök annak is, amit a felkészülés során láttam, ugyanis nem arról volt szó, hogy ha valaki nem játszott eleget, akkor elment, hanem hogy harcolt a helyéért.

Az előző csapataimmal folyamatosan játszottam a nemzetközi kupában, és nagy öröm volt, hogy ez itt is összejött az első évemben. Nagy siker, hogy ehhez négy körön jutottunk túl, ilyenben még nem volt részem. Most már mindenki vissza akar térni a csoportkörbe, nekem az a feladatom, hogy ha visszakerülünk, ne turisták legyünk ott, mint ahogy most sem azok voltunk. De most nem az EL-re vagy a BL-re kell koncentrálnunk, hanem az NB I-re, mert bárki bármit mond, ez egy erős liga, és nagyon nehéz minden egyes edzésen, meccsen teljesen fókuszálnod.

Azt szeretném, ha a szurkolók büszkék lennének. Nem személy szerint rám, hanem erre a csapatra. Megígérhetem, hogy minden erőnkkel keményen fogunk dolgozni ezért a családért.

Szergej Rebrov

Rebrov kitért arra is, milyen fontos megtalálni az egyensúlyt a védekezés és a támadások közt, ez ebben a szezonban még kiemeltebb szerepet játszik, ezt kell megértenie a szurkolóknak. A Ferencvárosban nincsenek nagy sztárok, tette hozzá, de neki úgyis többet jelent az, ha valaki mindent belead a munkába. A 2018-19-es szezonban rendszeresen követtünk el hibákat, de mindenki hibázik, az a kérdés, mit teszünk a hiba elkövetése után. Mi nem tehetjük meg, hogy három gólvágó legyen a keretben, hogy aztán csak egy játsszon. Nekünk az a célunk, hogy minden poszton két játékos harcoljon a csapatba kerülésért. Elmondta, hogy büszke a csapatra a 14 nemzetközi meccsen mutatott teljesítményért, a két vereség és az elmulasztott továbbjutás ellenére is, és úgy érzi, hogy a szurkolók is azok. A játékosokat motivációját fenn kell tartani tavasszal, a szurkolókét persze nem, a játékosoknak a motiváció az, hogy megint jussunk ki a nemzetközi porondra, hogy lássák, ahogy megtelik a stadion családokkal, gyerekekkel, szurkolókkal. A játékosok értik ezt, fejezte be a Fradi edzője vastaps közepette.

A legfontosabb feladatom, hogy kapocs legyek az FTC vezetősége és a szakmai stáb között. Ezért nagyon szoros kapcsolatban vagyok Sergei Rebrov vezetőedzővel, de egyben az FTC vezetőségével is, Kubatov Gáborral, Nyíri Zoltánnal, Orosz Pállal, Berzeviczi Attilával. Olyan együttműködést kell kialakítanom, hogy sikeresek tudjunk lenni. Az, hogy egy csapat hogyan teljesít, sok komponensből tevődik össze. A vezetőedzőé persze a végső döntés, de elengedhetetlen, hogy a különböző részlegeknek megfelelő legyen a kommunikációja. Ha például van egy sérülés, akkor minél előbb meg kell tudnunk, mi a diagnózis, milyen kezeléseket kapjon a játékos, hogyan történjen a regeneráció, és aztán abból a labdarúgó miként képes visszatérni a mindennapos munkába. Ez egy csapatmunka. Az átigazolások terén is mindig közös döntést hozunk. Egy-egy igazolás esetében pedig fontos, hogy sokszor türelmesek legyünk. Itt volt Isael példája, aki néhány hónapot követően teljesített úgy, amire azt mondtuk, hogy ez az az Isael, akit mi korábban meg akartunk szerezni. Hasonlóan türelmesnek kell lennünk most például Lodicóval is, aki Dél-Amerikából érkezett hozzánk, teljesen új csapat, új nyelv, új kultúra fogadta.

Egy játékos leigazolásánál az egyik tényező mindig a szubjektív vélemény, amit látunk a videón. A másik a számok, az analizálás. Hihetetlen mennyiségű adat áll a rendelkezésünkre.

Most már együttműködünk egy olyan céggel is (Scoutpanel – ulloi129), amely egy-egy labdarúgóval kapcsolatos óriási adatmennyiségből játékosprofilokat állít elő egy algoritmus segítségével. Mi megfogalmazzuk például, hogy olyan játékost akarunk keresni, aki (1) a pálya bizonyos területén kiemelkedő százalékban passzolja pontosan előre a labdát, (2) a pálya megfelelő zónájában kéri el a labdát – azaz, ezzel kiszűrjük az „alibi” labdaelkéréseket például a pálya hátsó részén – és (3) a cselezésben is jó.

Ezek alapján a szűrők alapján az egész világból megmutatja nekünk a program a játékosokat. Olyan előszűrést végez, ami után mi már hatékonyabban tudjuk végezni a munkát. Persze ezt aztán a videós és személyes benyomásokkal is össze kell vetni.

Hajnal Tamás

A Fradi sportmenedzsere egy éve ilyenkor épp csak belekezdett új feladatába, azóta befejezte az UEFA kiemelt sportvezető-képzését (MIP), de az átállás a játékos-létből a sportvezetőibe még nem zárult le. Egész másképp él meg egy meccset a játékos és a vezető. A Süduva elleni visszavágón mi voltunk az esélyesek, azonban kétszer is a vendégek álltak továbbjutásra, ilyen stresszt játékosként nem tapasztalt. Fontos feladata, hogy a Ferencvárost megismertesse még jobban a futballszereplőkkel Dél-Amerikától Horvátországig, még jobb kapcsolatrendszert kiépítve. Ez a transzferpolitikánk sikerét segítheti. Vannak olyan helyzetek, amikor gyorsan kell reagálni: Lodico Budapestre érkezésekor a klubja új feltételeket szabott, ezért újra kellett szerkeszteni a szerződést, jogászokkal egyeztetve, ez neki és Orosz Pálnak rengeteg plusz munkát adott. Az is nehéz feladat, mikor egy játékossal közölni kell, hogy a közös út véget ért.

A sikerekben a játékospolitika nagyon fontos szerepet játszik, ez az utolsó három átigazolási időszakban jelentősen megváltozott, jelentősen megerősödtünk. Az MLSZ alkotta feltételrendszernek is meg kell felelni, az, hogy ez mi lesz, még továbbra sem teljesen tiszta. A tíz külföldi helyet a legjobban kell betölteni, de azt is el kell fogadni, hogy nem mindenki minket választ. Van, hogy nem tudunk versenyezni a riválisokkal, ilyenkor kerül elő a második opció. A magyar piacon is volt olyan eset, hogy mi is és a játékos is nagyon szerette volna a klubcserét, de a másik klub, Hajnal számára érthetetlen módon, elvette ezt a lehetőséget a játékostól.

Prukner László vezetésével jó munka kezdődött az akadémián, célunk, hogy sajátnevelésű fiatalokat építsünk be. Az edzőtáborban velünk volt Csontos Dominik és Ammar Ramadan, vagy Csonka András – akit hosszú, nehéz tárgyalás után sikerült meggyőzni a maradásról. Látják ők is, hogy ez nem az egyszerű út. Nálunk eredménykényszer van, toptehetségekre van szükségünk. A mi feladatunk a karrierüket akár kölcsönadásokkal is jó pályára terelni, ez a fejlődésük része.

A mai fociban nagyon nagy szerepe van a maximális sebességnek, 32-33 km/h felett már nagyon jó az érték, 34-35 felett pedig kiemelkedő. Nálunk Tokmac ilyen, Zubkov és Heister. A magas intenzitású futások aránya is fontos, bár ez bizalmasan kezelt adat a legtöbb esetben, de egy brazil játékosról az ügynöke által pl. sikerült megszerezni. Egy-egy meccsen 122.000 adatpont születik, ezek elemzése nagy feladat.

Tavaly arról beszéltem, hogy intelligens, játékintelligens játékosokat szeretnénk a Fradi számára adni. Ehhez állapítottuk meg, milyen folyamatokon kell végigmenni, hogy ez megtörténjen. A gyerekeket nem mostanra, hanem 5-10 évvel későbbre kell felkészítenünk. Ugyanakkor nehéz megmondani, mi az a trend, ami meghatározza a jövőben a labdarúgás fejlődését. A francia válogatott 2018-ban például a kontrajátékkal nyert vb-címet, rá egy évre a Bajnokok Ligája elődöntőjében olyan csapatok voltak – például az Ajax vagy a későbbi győztes Liverpool -, amely nagy pressinggel, letámadással játszott. Egy éven belül két teljesen eltérő trend vezetett eredményre. Ha tehát mereven egy sablonra képezzük a gyerekeket, nem lehetünk sikeresek. A jövőben szeretnénk előrébb lépni a gyerekek kiválasztása terén. Például akik nem felelnek meg annak, hogy nyomás alatt teljesíteni kell, vagy éppen nehezen tanulnak, akkor lehetnek bármilyen ügyesek is, de nem szerződtetjük őket. Ezeket különböző módon, például pszichológussal, vagy coach-csal fel lehet mérni.

Vannak a különböző korosztályokra nézve alapelveink, amelyeket támadásban, védekezésben be kell tartani. Például, hogy az alsó korosztályban fel kell ismerni bizonyos játékhelyzeteket, ezeket aztán fejleszteni kell a későbbiekben, majd a mérkőzésen is alkalmazni kell tudni.

Prukner László

Prukner László egy önkritikus viccel indította előadását: „mondták, hogy ne legyek túl negatív – de a magyar utánpótlásról beszélünk„. A szurkolók, a szakma és a sajtó is azt szeretné, hogy sok magyar fiatal legyen a futballunkban. Sajnos a fiataloknál a környezet – mondja -, és erre a szülők is sokszor rásegítenek, egocentrikus torzulásokat okoz, s ezt nagyon nehéz már kívülről javítani. Prukner László szerint a játékintelligens labdarúgók nagy része afrikai vagy dél-amerikai származású, mert Európában nem grundokon, hanem mesterséges képzésben nevelődnek a labdarúgók. A mai napig kérdéses, mondja a Ferencváros utánpótlásának a vezetője, hogy ennek mennyi értelme van. Európában a szülői hatás az erősebb, egy-egy Bozsik-programos rendezvényen a kisgyerekek jobban figyelnek az apjukra, mint az edzőikre – hiába kérik a szülőket, hogy ne szóljanak bele a meccsekbe, hogy beilleszkedhessenek a gyerekek a közösségbe, hogy saját döntéseket hozhasson.

Korábban csak a támadást és védekezést gyakorolták a fiatalok, ma már az átmeneteken is nagy hangsúly van – hogy váltsanak az egyikből a másikba. Komplexen, játékkal kell fejleszteni a gyerekeket, csapatjátékkal az előtérben. Nagyon sok fiatal magyar edző van, aki bárhol megállná a helyét, a magyar edzők nagyon képzettek és kreatívak, bármennyit köszörüli a nyelvét rajtuk a média.

A Ferencvárosra jellemző kritériumok vannak, agresszív támadójáték, előre védekezés, ehhez próbálják az elvárásokat igazítani a különböző korosztályokban. A Hajnal Tamás által említett játékosprofiloknak megfelelően próbálnak az utánpótlásban is nevelni, igazolni. A megfelelő tudás megvan majd’ minden magyar klubnál, előbb-utóbb ennek meg kell legyen a hatása, mert tudjuk, hogy mélyen vagyunk. A fiatalok képzése blokkokban történik, néhány hétig a labdabirtoklás, majd az átmenetek van az előtérben, a felsőbb korosztályokban ezek a blokkok rövidebbek. Heti felkészülés van, mint a felnőtteknél, ennek megfelelően állítják össze az edzéstervet. Jó pedagógusokat hozott edzőként, akiknek van játékosmúltja. A legtehetségesebb játékosoknak a jövőben egyéni fejlesztési terveket állítanak össze.

Sokszor látjuk a televízióban is, hogy kiírják, mennyit futott egy csapat, ezeket szeretném értelmezni, kérdéseket felvetni ennek kapcsán. Az előző szezonban a Fradiban 115.150 métert mozogtak a játékosok meccsenként, míg az NB I-ben 113.909 volt az átlag. Különböző topcsapatok Bajnokok Ligája-mérkőzésein ugyanez a szám így nézett ki: Real Madrid 106.000 méter, Liverpool 111.000, Napoli 110.000, Manchester City 89.000, Bayern München 109.000, Barcelona 105.000 stb. A lényeg tehát nem feltétlen az, hogy sokat fuss, hanem hogy mindig jó helyre fuss. De nemcsak emiatt kell fenntartásokkal kezelni az összfutómennyiséget.

Hogyan néz ki ugyanis egy meccs a futást tekintve? Egy mérkőzés 77 százaléka séta vagy lassú futás a nemzetközi futballban, és mindössze 1%-a sprint. A Premier League-ben megvizsgáltak hat szezont, hogy miként változott a teljes futómennyiség. Abszolút minimálisat. Viszont a sprintek és a magas intenzitású futások száma már 35%-ban magasabb lett. Utóbbiak tehát már jóval jobban befolyásolhatják az eredményességet.

A futball intenzitását ezek határozzák meg: sprint, magas intenzitású futás, rövid irányváltás, megindulás, a mérkőzés átlag sebessége. Nem attól lesz nagyobb iramú egy mérkőzés, hogy többet futunk, hanem attól, hogy a magas intenzitású futásban, illetve a többi faktorban nagyobbak a számok, nem beszélve a labda sebességéről.

Bali Péter

2019-ben előrelépett a technikánk, a stadionban lokális pozíciós rendszert építettek ki, mert abban a GPS a lelátók miatt nem működik. Ez az egyetlen ilyen stadion Magyarországon. Ezzel sokkal pontosabb adatokkal dolgozhat a stáb. Emellett a mindenki számára ismert fekete mellény is megújult, az abba beépített EKG-szenzornak köszönhetően sokkal kevésbé zavaró a terhelés mérése, mint a korábban használt pántnál.

A sporttudományos és erőnléti csoport megnevezés sokkal pontosabb, ma már nem futások vannak, ez szerte a világban egy komoly tudományág. Egy fiatalokból álló csapat ez, akik nagyon jól felkészültek. Az egyetemi diploma nálunk mindössze alapfeltétel, különböző szakirányú diplomákkal rendelkező kollégák tartoznak hozzánk, ketten pedig doktori képzésben vesznek részt. Fontos a folyamatos képzés. Az elmúlt három évben 11 sporttudományos konferencián vett részt a Ferencváros, sőt, már minket is meghívnak előadóként. Minden döntésnek tudományos háttere kell legyen. Az elmúlt években a Juventusnál, a Genknél jártak tanulmányúton, gyakorlati tapasztalatokat gyűjtve. A Double Pass a Ferencváros akadémiai képzésének erőnléti részét külön kiemelte pozitív példaként. Bali Péter bízik benne, hogy ezt a vezető szerepünket megtartjuk.

Ha a Ferencváros futásminőségét figyeljük, akkor kiderül, hogy az NBI-es meccseken több a magas intenzitású futás, mint az EL-ben, de a legtöbb egy Siófok elleni edzőmeccsen volt. A Dinamo Zágráb ellen idegenbeli BL-selejtező vagy a MOL elleni bajnoki a 25., és 7. a listán. Az sokkal fontosabb, hogy a taktikának megfelelően fusson a csapat, egységesen, együtt gondolkodva.

A futballban a mentális fáradtság sokkal fontosabb sokszor, mint a fizikai és ki is hat a fizikumukra. A játékosok naponta egy kérdőívet is kitöltenek, hogy hogy alszik, hogy érzi magát, ez kiegészíti a mért adatokat. Ez segíti az edző döntéshozatalát, a másnapi edzés terhelésének meghatározását. Ezt egy saját fejlesztésű szoftverrel dolgozzuk fel és határozzuk meg.

A siker önmagában sohasem teher, vagy ha teher, akkor édes teher. Visszatértünk a nemzetközi porondra, sok fiaskó után sikerült megugrani ezt a szintet. 14 mérkőzést játszottunk, összesen 2 vereséget szenvedtünk, ez fantasztikus eredmény. Idegenben ráadásul végig veretlenek maradtunk. Az idei cél az volt, hogy csoportkörbe kerüljünk, a további pontok bónuszok voltak, hiszen ez volt az első csoportkörös évünk. Senki sem gondolta volna, hogy egy gólon múlik majd a továbbjutásunk. Játszottunk a CSZKA Moszkvával, amely nagyon magasan van rangsorolva, és egy éve oda-vissza verte a Realt, abból a csapatból kilencen játszottak ellenünk is.

A BL-csoportkörben játszó csapatok jóval előttünk járnak. Persze mindig az lesz a célunk, hogy odakerüljünk. De fontos reális célokat is kitűzni. A BL-ben nagyjából ötször annyi pénzt lehet keresni, de a Fradi jelenlegi hátterével egy tipikus EL-csapat.

A játékosértéket tekintve a mi keretünk 25,4 millió euró, a Ludogorecé 52.1, a CSZKA 135, az Espanyol 148 millió. Azért mondom ezeket a számokat, mert mindenki azt mondja, mennyi pénz van a Ferencvárosnál. Ahhoz azonban, hogy ilyen eredményeket érjünk el rendszeresen, ahhoz az előbb említett csapatok szintjére kell eljutni. A pénz alapvetően meghatározza azt, milyen sikereket lehet elérni hosszú távon.

Persze mindig lehet bravúrt elérni, mint amit mi is elértünk, hogy négy pontot szereztünk a CSZKA ellen két meccsen.

Szegény rokonként voltunk kicsit kezelve, de nagy meglepődések voltak a meccsek végére. A második találkozóra már senki sem úgy készült ellenünk, mint az elsőre. A szezon előtt a 292., jelenleg a 135. helyen állunk az UEFA ranglistán, ez is óriási előrelépés. Emellett emelkedett a koefficiensünk is, most 9-es, amivel a BL első körében kiemeltek lehetünk, és az EL 1., és talán második körében is.

Orosz Pál

A Fradi vezérigazgatója előadásában a Trollfoci egyik mémjével indított: végre rászolgált becenevére, valóban Orosz ‘Csoportkör’ Pál lett a klub edzőinek, játékosainak, alkalmazottjainak hála. Nagyon messziről indultunk 2011-ben, hogy most visszatérjünk az európai porondra. Bár mindig a BL-csoportkörbe kerülés a cél, a Dinamo Zágráb példája tanulságos. Egyik igazgatójuk elmondta, hogy néhány évvel korábban BL-csoportkörbe kerültek, de ott nulla pontot szereztek, mindenki elégedetlen volt, szurkoló, vezető és a sajtó egyaránt. Egy évre rá az EL-ben szerepeltek, továbbjutottak tavaszra, mindenki boldog volt. A Fradi jelenlegi hátterével tipikus EL-csapat.

A szurkolóinkat irigylik az ellenfeleink: fantasztikus dolog, hogy a CSZKA edzője azt mondja, hogy a játékosainak hozzá kell szoknia az olyan hangulathoz, mint ami a Groupama Arénában van, mondta el Orosz Pál. A Dinamo Zágráb vezetője szerint a Fradi-tábor egy egységes, fegyelmezett sereg, míg az övéik egymást verik. Büszkék vagyunk rájuk. Az, hogy a nemzetközi meccseinken 19.000-es volt az átlagnézőszám, miközben a legtöbb meccs a nyári szabadságolások alatt volt, mutatja, milyen igény van a sikerre. Döbbenten látták ezt is az ellenfeleink, ez nagyon nagy erőt adott a csapatnak: szintet léptünk, közösen.

A jövőkép függ az európai futball erőviszonyainak az alakulásától. 2021-től az EL 48-ról 32 csapatosra szűkül, miközben elindul a Konferencia Liga is. Ennek van előnye, hisz több lehetőség lesz Európában szerepelni, azt azonban még mindig nem tudhatjuk, hogy milyen gazdasági, sportszakmai háttere lesz az új sorozatnak, hogy mennyi pénz lehet elnyerni és milyen koefficienseket osztanak. Talán márciusban, épp Budapesten derül ez ki, az ECA éves közgyűlésén. Még jobban felértékelődik a bajnoki cím 2021-től, hisz csak azon keresztül lehet majd a BL-be vagy az EL-be jutott.

A magyar sajtó nagy része a csapat mellett állt, de sajnos volt olyan sajtótermék, amelyik nem és annak örült, mikor Vargas betalált ellenünk… 2020-ban a 31. bajnoki cím a cél, ehhez adott a háttér, nem hagyunk semmit a véletlenre.

A Ferencvárosnak más a missziója, mint a többi magyar csapaté. Mi nyertünk egyedül európai kupát, a VVK-t (ma Európa Liga) 1965-ben és 2 millió szurkolónk van, csak az országhatárokon belül. A Ferencváros ezért országimidzs-építő erő. A Ferencvárosba invesztálni kell, hogy jó hírét vihessük az országnak. Ha mi rendszeres EL-, esetleg BL-résztvevők lennénk, az az egész országnak jót tenne. Támogassák a csapatot, zárta le Orosz Pál a rendezvényt, jöjjenek ki, legyenek türelemmel, ha hátul passzolgatunk és akkor közösen újra elérjük a vágyott sikereket!

További fotók: VI. FTC Szakmai Nap @ FTC facebook

(Fradi.hu-t is felhasználva.)