Clubunk korábbi EB-győztes birkózóját a szövetség főtitkára segítette meg nehéz helyzetében.

Az idén többször írtunk az 1982-es várnai Eb aranyérmesének lakásgondjairól, bemutattuk, milyen szerény körülmények kö­zött él, majd beszámoltunk arról is, hogy a háztulajdonos alattomos mátyásföldi összeesküvése miatt az utcára került. Az egykori Fradi-ász már nem retteg a fagyhaláltól. Buda festői részén barátságos lakást kapott.

Amikor a birkózószövetség volt főtitkára, Kuller József értesült a gondjaimról, rögtön megkeresett – újságolja az 59 éves Bíró. – Az általa birtokolt Európa Kongresszusi Központ gondnoki állását ajánlotta fel nekem, mellé szobát, konyhát, fürdőszobát, mellékhelyiséget.

Bíró elérzékenyülve meséli: amióta felhagyott az aktív birkózással, nem volt ennyire kiegyensúlyozott.

A nihil helyett csodálatos karácsonyom volt. Kuller, akit már szövetségi főtitkár időszakában is kedveltem, helyrehozta az éle­temet. Végre nem kell lakótelepi házak kilencedik emeletén, életveszélyben redőnyt szerelnem, hogy némi bevételhez jussak.

Bíró kiemeli: korábbi mestere, Szőnyi János pénzt, fáradságot nem kímélve rengeteget tett azért, hogy korábbi mátyásföldi „egérlyukában” viszonylagos kényelmet biztosítson, majd köszönetet mond a Magyar Olimpiai Bizottságnak, hogy százezer forintos segélyben részesítette.

Bors