A megszerzett élmények mellett a jótékonysági gyűjtés is sikeresen zárult.

Nemrégiben tartotta az FTC kézilabda szakosztály utánpótlása a közös karácsonyi évzáróját, amelyet jótékonysági sütivásárral, tombolahúzással és közönségtalálkozóval kötött össze. A délután során az utánpótlás játékosaink által készített süteményeket lehetett megvásárolni, miközben a legkisebbek szórakoztató játékokkal múlathatták az időt. A tombolára egyebek mellett a felnőtt csapatunk játékosai ajánlottak fel mezeket, relikviákat, amelyek egy részét aztán ők maguk sorsoltak ki – a gyerekek legnagyobb örömére.

Örülök, hogy folytatódott a hagyomány, hogy a szakosztály utánpótlása együtt karácsonyozott az ünnepek előtt, ráadásul a jótékonysági gyűjtésünk is igazán eredményes volt – mondta Kökény Beatrix, klubunk elnökségi tagja, a program főszervezője. – A felnőtt csapat ajánlott fel pénzt és rendkívül értékes tárgyakat a tombolára, a gyerekek a sütivásárral és a tombolajegyek megvásárlásával járultak hozzá ahhoz, hogy még karácsony előtt elutalhattunk hatszázharmincezer forintot a daganatos betegséggel küzdő Pintér László Zalánnak és családjának. Bízunk benne, hogy ezzel szebbé tettük az ünnepüket és hozzájárulhatunk a betegség leküzdéséhez.

Fradi.hu