Délután négytől várják a szurkolókat a Népligetben.

Az ünnepek közeledtével kézilabda szakosztályunk utánpótlás játékosai közös jótékony akciót hirdettek. Szerdán, december 18-án közös karácsonyozás lesz az Elek Gyula Arénában, a gyerekek tíz különböző izgalmas játékkal múlathatják az időt, miközben az általuk készített süteményeket és szendvicseket árulják majd, a befolyt összeget pedig a daganatos betegséggel küzdő Pintér László Zalánnak ajánlják fel.

Hagyomány nálunk, hogy a szakosztály utánpótlása együtt karácsonyozik az ünnepek előtt – mondta Kökény Beatrix. – Emellett minden évben igyekszünk segíteni a rászorulóknak, tavaly cipőket ajánlottunk fel, idén pedig egy beteg kisfiú gyógykezeléséhez szeretnénk hozzájárulni. Fontos, hogy aki tud, az segítsen annak, aki rászorul, erre próbáljuk nevelni a fiatalokat is. Minden apróság számít, és bízunk benne, hogy a közös süti-vásárral a közösség is épül, erősödik.

A jótékony programba az edzését követően bekapcsolódik női kézilabdacsapatunk is: Háfra Noémiék egy órán át várják a szurkolókat. Játékosokkal kötetlenül lehet beszélgetni, dedikáltatni vagy fényképeket készíteni, illetve arra biztatunk mindenkit, hogy vásároljon a süteményekből, és ezzel legyen részese a nemes cselekedetnek. A sütivásár 16 órakor, a közönségtalálkozó 17:30-kor kezdődik, a program 19 órakor ér véget.

Bővebben: Fradi.hu