Az Espanyol mestere szerint elérték a céljukat.
Mindenki frusztrált, de a csapat mindent megtett. A második félidőben remekül játszottunk, voltak helyzeteink egy La Ligás csapat ellen. Győzelmet érdemeltünk volna, de ilyen a foci, ezért szeretjük. Ebben a szezonban heti két meccset játszottunk. Én nem tudtam, hogy rossz focival vádolnak a lapokban, szerencsére nem olvastam, szerintem ma is jó játékot mutattunk be. A meccs előtt beszéltem Rolival és Isaellel, mondtam nekik, hogy a nagyobb önbizalommal rendelkező végezze el a büntetőt, ha kapunk. Isa múltkor a tizenegyes után gólt lőtt, ma tizenegyest harcolt ki. Amikor Skvarka bent volt, nem volt kérdés, hogy ő lője. Az egész magyar futballnak sokat jelent, hogy az utolsó fordulóban még van esélyük. 15 év után megmutattuk az arcunkat és az erősségünket. A Ludogorecet ismerjük, felkészülünk és mindent megteszünk a győzelemért.
– Szergej Rebrov
Szenvedtünk a Fradi ellen, de az első félidőben jók voltunk, még ha nem is volt sok helyzetünk, a második játékrészre jobban jött ki a Ferencváros, a végére elfáradtunk, a mérkőzés nehéz, a védekezésünk pedig puha volt, de a tizenkettedik játékos segített és így egyenlítettünk. Nagy eredmény ez, elértünk a célunkat, már továbbjutottunk és koncentrálhatunk a bajnokságra.
– Pablo Machín