Az Espanyol elleni Európa Liga csoportmeccs előtt állt Franck Boli és vezetőedzőnk a sajtó rendelkezésére.

Franck Boli

A TV-ben láttam a kinti mérkőzést, jól játszott a csapat, jól kontráztunk, holnap is jó teljesítményt várok magunktól. Az Espanyol jó csapat, jól kontrollálják a labdát, de ez nekünk is megy, nem azzal kell foglalkoznunk, hogy milyen csapattal érkeznek Budapestre, hanem magunkra kell koncentrálnunk. Nem könnyűek az Európa Liga mérkőzések, erősek az ellenfelek, mindenki igyekszik a legjobbját nyújtani, szeretnénk gólt, gólokat szerezni és nyerni.

Szergej Rebrov

Minden csapatrészben vannak kisebb problémáink, de akik pályára lépnek, azok a legjobbjukat fogják nyújtani, érzik a játékosok, hogy nagy lehetőség előtt állunk, esélyünk is van. Igaz, hogy eddig nem lőttünk sok gólt az Európa Ligában, de a helyzeteket sikerült kidolgoznunk, azon leszünk, hogy ezeket kihasználjuk. Az edzőváltás után természetesen változott az Espanyol játéka, holnap valószínűleg rotálni is fognak, de így talán még motiváltabb játékosok léphetnek pályára ellenünk. Tele lesz a stadion, fontos mérkőzést játszunk, nem lehet majd igazán nyugodtnak maradni ilyen körülmények között, élvezni kell a játékot és a maximumot nyújtani. Van egy tervünk a meccs előtt, tudjuk, hogy nem biztos elég lenne az egy pont. De ahogy beszéltünk róla korábban, 15 éve nem jártunk a nemzetközi csoportkörben, most pedig mindenki a gólokat várja, meg kell érteni, hogy más szint ez már. Két mérkőzés van hátra és még van esélyünk a továbbjutásra, ez egy jó eredmény eddig.