Amikor a csoportkör elején találkoztunk a barcelonaiakkal, akkor még sok minden más volt, azóta edzőt és játékrendszert is váltott az Espanyol. Azt is megpróbáljuk kideríteni, hogy ki játszhat és ki nem.

David Gallego edzőt október elején, a második csoportkörös forduló után váltották le, utódja, Pablo Machín kinevezése után az Európa Ligában a Ludogorecet oda-vissza verték, viszont a bajnokságban továbbra sem szerepelnek jobban, mint korábban: 6 meccsen 4 pontot szereztek, a Levante otthonában nyertek 1-0-ra még október végén, míg most vasárnap a Getafe ellen értek el 1-1-et hazai pályán.

Így csak a 19. helyen állnak, 5 pontra az utolsó, még bennmaradó pozíciót elfoglaló Mallorcától. Hétvégén az Osasunát fogadják, a 11. helyen álló pamplonaiak ellen létfontosságú lenne a győzelem, mielőtt bezárhatatlan mértékben nyílik ki az olló.

Machín érkezésével az Espanyol felállása is megváltozott, a korábbi négy védős rendszerből 3/5 hátvédes felállásra váltott a 44 éves szakember, két belső középpályással és háromfős támadósorral.

Mind az AS, mind a Marca azzal számol, hogy nem csak a sérülésekkel bajlódó játékosok, mint Pablo Piatti, a csúcsigazolás Matías Vargas, vagy az Ukrajnát megjárt első számú ék, Facundo Ferreyra hagyja ki a csütörtöki EL-meccset, hanem az alapemberek közül is többen, s olyanok juthatnak szóhoz, akik a bajnokságban kevesebb szerepet kapnak. Erre bőven megvan a lehetősége a vezetőedzőnek, hiszen a B-listával együtt 33 játékost neveztek az EL-be.

Az AS szerint a középcsatárok közül Ferreyra és a combhajlító problémák miatt Jonathan Calleri is pihen majd, de ez közel sem jelenti azt, hogy könnyű feladatunk lesz. Így valószínűleg Victor Campuzano lesz a center. Az első csapathoz nyáron felkerült 22 éves támadó a bajnokságban még nem talált be, viszont 2 EL-selejtezőn 2-szer, 4 EL-csoportmeccsen pedig 3-szor talált be, átlagosan 59 percenként szerezve gólt a nemzetközi sorozatban.