November 15-én, pénteken korábbi neves sportolók részvételével tartottak Karrier Napot a Groupama Arénában.

Az idén 120 esztendős Ferencvárosi Torna Club a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságával közösen korábban azt javasolta, hogy július 31. legyen a Gondoskodás Európai Napja. Klubunk célja ezzel az volt, hogy hazai és nemzetközi szinten is rávilágítson egy komoly problémára, a sportolók élsport utáni életében jelentkező kihívásokra, a civil élet megkezdésének nehézségeire. E program részeként november 15-én, pénteken jó példaként szolgáló korábbi sportolók részvételével Karrier Napot tartottunk a Groupama Arénában.

Az FTC Karrier Nap volt a projekt hivatalos indítása, amikor a magyar sportéletet is szerettük volna bevonni kezdeményezésünkbe – kezdte Máté Bálint, a Ferencvárosi Torna Club nemzetközi projektmenedzsere. – Programunkkal szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ez nemcsak magyar, hanem globális probléma, amellyel rendszerszinten kell foglalkozni, hogy a jelen példaképeit felkészítsük arra, hogy legendák maradjanak azt követően is, hogy már nem a pályán küzdenek.

Az FTC Karrier Napon előadást tartott a korábbi vízilabdázó, ma már plasztikai sebészként dolgozó Dr. Jancsó Máté is, aki azért jó példa, mert orvosi tanulmányainak köszönhetően gond nélkül tudott reagálni arra, amikor ifjúsági válogatottként egy sportsérülés miatt derékba tört a pályafutása.

A szüleim óva intettek, hogy bár nagyon fontos a sport, de mindig legyen egy vagy akár megoldásom is arra az esetre, ha egy váratlan sérülés miatt nem tudnék magas szinten sportolni – kezdte Jancsó Máté, aki plasztikai sebészként tagja volt a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztó műtétjét végző csapatnak is. – Éppen ezért noha több korosztályban is játszottam utánpótlásszinten, igyekeztem kihozni a maximumot a tanulásból is. Ez azt jelentette, hogy korán megtanultam beosztani a nap 24 óráját úgy, hogy akár 32 vagy 40 órányi tennivaló is beleférjen. Ez akkoriban az alvás rovására ment, ám később ezt orvosként jól tudtam hasznosítani, kevés alvással is tudok 100 százalékos működést produkálni.

A folytatásban Friedl Zsuzsanna, a Telekom humán erőforrás vezérigagató-helyettese arról beszélt, hogy mit tehet egy szervezet, hogy megfelelő mentális állapotban tartsa a munkavállalóit. A jelenlévők – köztük például a Gondoskodás Európai Napja-projekt egyik nagykövete, Pádár Ildikó vagy éppen az FTC korábbi vezetőedzője és jelenlegi utánpótlás szakmai igazgatója, Prukner László – előadást hallhattak a pénzügyi tudatosság fontosságáról Lányi András ex-teniszezőtől, valamint a volt olimpiai és világbajnok öttusázótól, az élsportból a vállalati életbe való átmenetről beszélő Mizsér Attilától is.

Az FTC a Gondoskodás Európai Napja projekt keretein belül időről időre bemutatja egy-egy olyan korábbi élsportoló inspiráló történetét, aki nemcsak sportolóként, de a civil életben is bizonyította rátermettségét.

A Gondoskodás Európai Napja projekt az Európai Unió Erasmus+ Sport Programjának társfinanszírozásával valósul meg. A klub partnerei az olasz Lazio, a portugál Sporting, a horvát Mladost és a finn Tampere Pyrinto sportegyesületek.

Fradi.hu