A nemzetközi Total Waterpolo voksolásán.

Az év vége közeledtével rengeteg szervezet, szövetség, újság és internetes szakoldal hirdet szavazást arról, hogy mely csapatok illetve játékosok nyújtották a legjobb teljesítményt az adott esztendőben. Így tett immár harmadszor is a Total Waterpolo nevű nemzetközi vízilabda hírportál, amely nagyszabású szavazást indított. A győzteseket a szakmai zsűri, az újságírók és a szurkolók összesített voksai alapján hirdetik ki.

A Total Waterpolo felkért világszerte több, mint 60 szakembert, illetve 20 újságírót, hogy nevezzenek meg 5-5 női és férfi vízilabdázót, akiket a legjobbnak láttak 2019-es szereplésük alapján. A versenybe a közönség is bekapcsolódhat, internetes szavazás útján. A szervezők 20-20 női és férfi játékos listáját állították össze, rájuk lehet szavazni november 30-án éjfélig.

Csapatunkból Aaron Younger, Varga Dénes és Vámos Márton is jelölt. A közönségszavazatokat leadni, valamint az állást követni ide kattintva lehet.

Bővebben: Fradi.hu, VLV