Vica volt a Harmadik félidő vendége – összefoglaló és értékelések női kézilabda csapatunk BL-meccséről. Szemerey Zsófi egyik védése bekerült az EHF forduló utáni válogatásába és az is kiderült, hány játékosunk utazhat a világbajnokságra.

Kovacsics Anikó

Mondtam is Heidi Lökének a meccs után, jobb volt a csapattársának lenni, mint az ellenfelének. Fantasztikusan játszott ezúttal is, pedig készültünk rá, de egyszerűen minden résen bebújt valahogy, és ha ketten követtük, abban a pillanatban leadta a labdát az átlövőknek, ezzel pedig szinte szétszedtek minket. A második félidő első tíz perce után kicsit újraéledtünk, voltak jó periódusaink, de nagyon sok ziccert kihagytunk. Márpedig a helyzeteket nem lövi be helyettünk senki. De még így is azt mondom, lőtt gólokban nem voltunk rosszak. A lerohanás a norvégok erőssége, amint elkövettünk egy hibát támadásban, legyen az eladott labda vagy rossz lövés, azonnal megbüntették. Nem szabad ennyit rontani, főleg nem úgy, hogy az ellenfél indulni tud belőle. Persze győzni akartunk, egész héten arra készültünk, hogy itthon tartjuk a két pontot, ami nem sikerült, de úgy érzem, mindent megtettünk. Ráadásul bizakodásunknak volt alapja, mert a Vipers korábban kikapott a Podravkától, amelyet mi oda-vissza legyőztünk, de ahhoz a meccshez képest egy klasszissal jobban játszott ellenünk.

NS

Clubunkból bekerült a magyar válogatott utazókeretébe: Bíró Blanka, Lukács Viktória, Klujber Katrin, Kovacsics Anikó, Pásztor Noémi, Háfra Noémi, Márton Gréta és Schatzl Nadine.

Kim Rasmussen

Úgy érzem, ez a jelenlegi legjobb csapat, bízom benne, hogy eredményesek leszünk a világbajnokságon. A 18 játékosból a rajtra 16 kézilabdázót nevezhetünk. Eddig mindig két kapussal játszottuk a mérkőzéseket, így vagy közülük, vagy beállók, esetleg a belső pozíciókban szereplők közül választom majd ki a rajtra az összesen két tartalékot. Ami a posztokat illeti, három remek kapunk van, Bíró és Kiss a Bajnokok Ligájában edződik, Triffa Ágnes pedig nagyon nyugodt játékos, biztosan hárít sok lövést, emellett a szélről is jó hatékonysággal véd. A jobbszélsők közül a Lukács-Faluvégi párossal dolgoztuk végig az évet, itt nincs meglepetés, készen állnak a vb-re. A jobbátlövők közül Kovács Anna minden szempontból nagyszerű formát mutatott az ősszel, és bár egy éve nem dolgozott velünk, jól ismeri a rendszert, amiben játszunk, védekezésben is hasznos, csakúgy, mint Kiss Nikoletta, aki messziről is hatékony tud lenni, Klujber pedig a Bajnokok Ligájában is bizonyít hétről-hétre. Az irányítók kapcsán Kovacsics Anikó és Tóth Gabi is folyamatosan együtt dolgozott a csapattal, utóbbi sokat fejlődött is, rájuk bízhatom a pályán a támadások vezénylését, Kovacsics pedig csapatkapitányként egyértelműen a válogatott vezére. Vámos Petra újonc, dinamikus, erős, jól védekezik, bármelyik belső poszton bevethető, és ne feledjük, a jövőnek is dolgozunk. Beálló pozícióban már tavaly is jól teljesített Szabó Laura és Tóvizi Petra, de itt tovább fiatalítunk, Pásztor Noémi is velünk lesz, sokat fejlődött, készen áll a tornára. Ami a balátlövőket illeti, itt talán nem is balátlövőkről kell beszélnünk, hiszen Háfra Noémi és Tomori Zsuzsanna egyaránt bevethető a másik oldalon és védekezésben is, utóbbi játékos támadásban is fontos szereplő, passzai, szervezőkészsége, ütemérzéke végett. Bevallom, ezen a poszton volt a legnehezebb döntenem, és vérzett a szívem a kimaradókért, ugyanakkor a vb után ismét nyitottá válik a keret, de mivel a legjobb csapatot akarjuk kiállítani a tornára, szerencsés, ha sokan akarják a sikert. Balszélen Schatzl Nadine az utóbbi világversenyeken rendre nagyszerűen teljesített, bízom benne, hogy ezúttal is meghatározó lesz, Márton Gréta folyamatosan velünk dolgozott az utóbbi időben, gyors, egyre több lehetőséghez jut a klubjában, így neki is ott a helye a keretben. Összességében sokan talán azt mondják, kockázatos ennyi fiatallal belevágni az előttünk álló feladatokba, de mindenkinek, aki ott van a keretben, egytől-egyig kiemelkedően jó a hozzáállása.

A teljes keret: MKSZ