Futsal csapatunk idegenben játszik a bajnokságban.

Férfi futsal, NBI, 9. forduló
Nyírbátor, 18.00: Nyírgyulaj KSE – Ferencváros

A forduló rangadóját rendezik Nyírbátorban, ahol a dobogó a tét. Jelenleg a hazaiak állnak a harmadik fokán a dobogónak, de mindössze egy ponttal előzik meg mostani riválisukat. A Fradi kétszer is botlott hazai pályán, aminek a pontjai nagyon fognak hiányozni, de azóta javítani tudtak, bizonyítva, hogy a DEAC elleni meccs csak kisiklás volt. A zöld-fehérek magabiztosan győzték le legutóbb a Veszprémet, így bizakodva tekinthetnek a hétfő elé. Temesi eltiltása is lejárt, így minden játékosa hadra fogható a Fradinak. Persze így is nehéz dolguk lesz, hiszen a Nyírgyulaj remek szezont fut, főleg hazai pályán, ahol csak a Mezei tudott győzni. A második legkevesebb gólt kapta a Lovas-alakulat, mérkőzésenként kettőt, ami kiemelkedőnek mondható. Amennyiben Siskáék otthon tudják tartani a három pontot, komoly lépést tennének az alapszakasz harmadik helyéért, annak ellenére, hogy sok van még hátra. Igazi hatpontos meccsre van kilátás.

Futsal Hungary