Az eddig begyűjtött koefficiens-pontok azt jelentik, hogy jövő nyáron minden bizonnyal kiemeltek leszünk a BL-selejtező első körében. Az idei nemzetközi kupaszezonban eddig megszerzett négy koefficiens-ponttal jövő nyáron a 2015-18 közt szerzett másik hárommal együtt legalább hét pontunk lesz. Nézzük, ez mire lehet elég.

Természetesen november elején nem tudhatjuk, hogy az európai bajnokságok milyen eredménnyel érnek véget a tavasszal, így teljes bizonyossággal nem tudhatjuk, hogy mennyi koefficiens-pont kell a kiemeléshez a nemzetközi kupák jövő nyári selejtezőiben, azonban a korábbi évek adatai megfelelő indikátorok lehetnek ennek megbecslésére. Az UEFA-sorozatok formátuma, a koefficiens-számítással együtt 2018-ban vette fel jelenlegi alakját, ezért releváns információval csak az utolsó két szezon szolgál.

A Bajnokok Ligájának első körében 2018-ban az elválasztó vonal feletti első csapat a bosnyák Mostar volt, 3.75 ponttal, az idei utolsó kiemelt a svéd AIK volt 5.5 ponttal. A második körös kiemeléstől még messze vagyunk, 2018-ban 14 pont kellett ehhez (Malmö), idén 16.75 (Zvezda).

Ha ne adj’ Isten az Európa Ligában kellene induljunk, akkor az első körben már idén is kiemeltek lettünk volna, hiszen ehhez 2018-ban 2.9 (a szlovén Rudar Velenje) pont kellett – nekünk tavaly 2.5 volt -, idén 3.25 (Budocsnoszt). Gyaníthatóan a második körben is kiemeltek lennénk, 2018-ban ehhez 5 pont kellett (Slovan – 14 kiemelt csapatnak volt kevesebb, mint 7 pontja), idén 5.25 (Rangers – szintén 14 csapatnak volt kevesebbje, mint 7 pont).

A harmadik körös kiemeléstől még picit messzebb vagyunk, 2018-ban 10 (Apollon Limasszol), idén 9.646 pont kellett ehhez (Vitória Guimaraes). Ahhoz hogy ezt elérjük, még egy döntetlenre és egy győzelemre (3 pontra) lenne szükségünk – és nincs garancia arra sem, hogy annyi elég lenne. Fontos megjegyezni, hogy egy esetleges, reménybeli csoportkörös továbbjutás önmagában nem jelentene bónuszpontot, az csak a második tavaszi fordulótól jár. De természetesen a kieséses szakaszban is 2 pontot ér egy győzelem és egyet egy döntetlen.

A negyedik körös EL- és a harmadik körös BL-kiemelés még nagyon messze van, ahhoz az EL-ben idén 17.092 pont kellett (Wolverhampton), tavaly 21.5 (a Feyenoord pontjait továbbvivő Trencsén). A BL-ben idén a harmadik körben 25.5 (APOEL), a playoffban 29.5 (Dinamo) pont kellett, 2018-ban 20.5 (Karabah), ill. 21.75 pont kellett (az Asztana pontjait továbbvivő Zágráb).