A második harmadban a rengeteg kiállítás megpecsételte sorsunkat a tegnapi Erste Liga mérkőzésen.

Férfi jégkorong, Erste Liga, 16. forduló
Fehérvári Titánok 5–0 Ferencváros
Harmadok: 0-0, 4-0, 1-0

Beszámoló: Fradi.hu

Arany (Nagy K.)
Rantanen, Tóth Gergely – Kulmala, Nagy G., Németh
Karmeniemi, Pulli – Fitzgerald, Switzer, Tóth Ad.
Hegyi, Sarcia – Farkas, Tóth Re., Tóth Ri.
Boros, Jászai – Pozsár, Roczanov, Tóth Gergő

Fodor Szabolcs

Nem számítottunk arra, hogy 5-0-ra kikapunk, azt mindig elmondom a Titánok elleni találkozó előtt, hogy nagyon kemény mérkőzés előtt állunk, tavaly is volt, hogy kikaptunk tőlük, mindig kemény meccset játszunk. Az első harmadban uraltuk a játékot, sok helyzetünk volt, de a kapusuk jól tartotta őket, nem véletlenül, hiszen az EBEL-ben is jó formában van. A második harmadban rengeteg butaságot csináltunk, hogy miért jött ki ez, az egy jó kérdés, foghatnám arra, hogy sokat játszottunk, fejben elfáradtunk, de az sem lehet magyarázat erre, hogy ilyen ostobaságokat csináljunk, ott el is ment a mérkőzés. A végén próbálkoztunk, de a sorok is szétestek a csapatkapitányunk kiválásával. A Fehérvár megérdemelten nyerte a mérkőzést, jobbak voltak előnyben, hátrányban is nálunk.