16 évesen debütált a csapatunkban legújabb játékosunk.

A BKV Előre elleni Magyar Kupa meccsen a szurkolók a biztos továbbjutás mellett annak is örülhettek, hogy egy saját nevelésű fiatal is bemutatkozott Csontos Dominik Zoltán személyében.

Az egy hét múlva 17. születésnapját ünneplő játékosunk Szerető Krisztofert váltotta a szélső védő pozícióban, bátran, látható megilletődöttség nélkül vetette bele magát a küzdelemben és néhány szép megoldással mutatta meg, hogy nem véletlenül került a Fradi felnőtt csapatába.

Szergej Rebrov elmondta, hogy a fiatal játékos egy ideje már a nagycsapat edzésein is részt vesz és elégedett volt a BKV Előre elleni teljesítményével is.

A fiatal játékost a hírek szerint egy kifejezetten támogató családi környezet veszi körül, ami nagyban segítheti pályafutását. Az elkötelezettséget jól mutatja, hogy Dominik még nem volt 6 éves, amikor a fehérvári születésű srácot levitték a Videoton gyerekcsapatához, majd fél év után a szintén fehérvári Főnix Gold FC-hez vezetett az útja. Ez a klub onnan lehet ismerős, hogy a válogatott játékos, Szoboszlai Dominik nevelő egyesülete és kifejezetten az elitképzés a célja.

Csontost is tehetségesnek tartották és itt pallérozódott, majd még nem volt 12 éves, amikor újra a Videotonhoz került, ahol az U14-es csapatban is pályára lépett néhányszor. Szerencsére csak egy évet töltött abban a káros környezetben, hiszen 2015 augusztusa óta a Fradi játékosának mondhatja magát. Itt évről évre lépdel előre a fiatalok között. Első évében még majdnem annyiszor volt csere, mint kezdő az U14-ben, de a felsőbb korosztályokban már egyre inkább állandósította helyét a kezdőcsapatban.

Az UP-ban támadóként és középpályásként számon tartott Csontos a tavalyi szezonban az U17-ben 27 meccse mindegyikén kezdő volt és 4 gólt szerzett. A szezon végén korábbi csapata, az ekkor már MOL FC néven futó névváltósok ellen kellett megküzdenünk az elsőosztályban maradásért. A 4:1-re és 6:2-re megnyert osztályozó második meccsén Dominik két gólt is szerzett.

Az idei szezonban az U19-es csapatban eddig mind a 10 meccsén kezdő volt a 18-as mezben játszó Dominik, csapatával a rendkívül szoros bajnokságban a második helyen állnak. Szeptemberben már ott volt a kispadon az Iváncsa elleni Magyar Kupa meccsen, most a BKV Előre ellen pedig eljött a debütálás ideje is.

Dominik jelmondata a közösségi oldala szerint: “A kemény munka kifizetődik“. Reméljük ennek szellemében az első meccset még nagyon sok követi a Fradi mezében.

Sikeres és sérülésmentes Fradista pályafutást Dominik!