A MOL középpályása szerint a tavaly bajnokságban az egymás elleni mutatójuk jobb volt.

Látni kell, hogy nem ezeken a rangadókon dől el a bajnoki cím, hanem a kötelező meccseken. Tavaly sokkal sikeresebbek voltunk a Ferencváros elleni mérkőzéseken, mégis ők örülhettek a végén.

– Kovács István (MOL)

(m1)

Abban igaza van a MOL játékosának, hogy a nem egymás elleni meccseken jobban szerepeltünk, mint ők, ezeken 13 ponttal, 23%-kal jobban szerepeltünk. Abban azonban nem, hogy egymás ellen ‘ők sokkal sikeresebbek voltak’ a bajnokságban, hisz az egymás elleni három találkozón a két csapat 4-4 pontot szerzett, a mieinknek 7-5, náluk 5-7 volt a gólkülönbség. Ezért kell arra gondolnunk, hogy nem tud számolni. Arra gondolni sem merünk, hogy egy tíz éve profi labdarúgó, 27 éves családapa nem tudja, hogy a kupameccsek – ahol ők valóban jobbak voltak – nem számítanak bele a bajnokságba.