A Dózsa vezetőedzője szerint ha annyi pénzük lenne, mint nekünk, minden évben ott lennének az Európa Liga főtábláján.

A mai meccsen az eredmény volt a legfontosabb, örülök a győzelemnek. A támadójátékunk nem volt megfelelő, ma eredménycentrikusan fociztunk, de sokat kell javuljunk az előrejátékban. Jobban kell játszanunk a CSZKA Moszkva ellen, nem szabad, hogy végig nyomás alatt tartsanak majd minket. Ma túl sok labdát vesztettünk el egyszerű helyzetekben, ilyenkor elmegy az önbizalom. A csapat küzd a szurkolókért, maratont futunk, néha görcsölünk, mint ma. Három védőt vesztettünk el a derbi előtt, ilyen összeállításban eddig nem is játszottunk. A szurkolókat kell megkérdezni, miért fütyülnek a hátrapasszoknál. Mindenki más focit szeret, én sem szeretem, ha végig védekezünk. Én sem voltam elégedett a játékkal, ezért kell javítanunk azon. Nemcsak Tokmacot, vagy Isaelt cserélhettem volna le, hanem minden támadó játékosomat. Bolit is, a gólja ellenére is. Ilyenkor reagálni kell.

Szergej Rebrov

Mit mondhatok egy ilyen meccs után. Ennyivel szerintem még sosem voltunk jobbak a Fradinál, nem domináltunk ennyire egy derbin. Minden lehetőségünk megvolt a győzelemre, minden kimaradt, míg a Fradi az egy darab helyzetét kihasználta. Gratulálok a játékosaimnak a teljesítményükhöz. Agresszívan akartunk focizni, jól védekeztünk, a veszélyes játékosaikat megállítottuk, kontrolláltuk a labdát és nem volt sok helyzete a hazaiaknak. A második félidőben is jól folytattuk, nem adtunk sok kontralehetőséget, miközben megvoltak a ziccereink. Mindent megtettünk, nem találhatok a játékban hibát, balszerencsések voltunk. Mi voltunk a jobb csapat. Ha nekünk annyi pénzünk lenne, mint a Fradinak, akkor mi minden évben az Európa Ligában játszanánk.

Nebojsa Vignyevity