A fradista zenészt kérdezték labdarúgó csapatunkról.

Kossuth-díjának évében és 2019-ben is bajnok lett a Ferencváros, ám csak most jutott ki a nemzetközi porondra, ráadásul tizenöt év után. Mit vár az Európa Liga csoportkörében?
Csak remélhetek… Komolyra fordítva, a hazai mezőnyből a Fehérvár és a Fradi kiemelkedik. Mégis azt mondom, nincsenek biztos győzelmek, ebből a szempontból a magyar NBI olyan, mint a spanyol élvonal. Az Espanyol elleni egy egy bravúros teljesítmény, még ha szerencse is kellett hozzá, de szerencse az élet számos területén is nélkülözhetetlen. A Ludogorectől elszenvedett háromgólos vereséget pedig kissé túlzónak tartom. Szóval, az eddigi eredmények ismeretében nem biztos, hogy feltenném az összes pénzem a zöld-fehérek továbbjutására…

Az ön korosztálya hogyan viszonyul a légiósok szerepeltetéséhez?
Nagyon udvariasan kérdezte… Beszéljünk inkább légiósáradatról! Nos, nehezen dolgozom fel, de lassan megszokom, elfogadni azonban nem tudom. A Fradi brit tulajdonlása idején sötét időket éltünk, később sohasem hallott külföldiek kerültek a csapatba, ám a folyamat nem szakadt meg. Nézze meg a jelenlegi együttest: Dibusz, Lovrencsics, Sigér, Varga Roland, aztán kik magyarok még? Létezik még Fradi-szív? Legutóbb talán Pintér Attila vagy Simon Tibor esetében beszélhettünk erről. Hozzáteszem, az EL-csoportkörbe jutás nagy eredmény, és a honi futball kedvelői ki vannak éhezve a sikerre, ezt az EB-szereplés során tapasztalt eufória is igazolta. Vágyják a sikert az emberek. Tenni kellene érte valamit. Egyre jobbak a pályák, de a nézők elmaradnak, s a színvonal sem igazán magas. Ne csapjuk be magunkat! El vagyunk kényeztetve: távkapcsoló segítségével nemcsak a világ jön el, a nívóbeli különbség is látható.

Ma már más világ van…
Tudom én, hogy más világ van, de ki mondja meg nekem, miért állt meg a fejlődésben kis Bogesz, azaz Bognár István és a Fradiban szintén megforduló Radó András? Vagy mondhatnám a székesfehérvári Kovács Istvánt. Őket azért említem, mert minden képességük megvolt, hogy tehetséges futballistákból vezéregyéniségek legyenek. Van még esély, hogy lehetnek, de valljuk be, már kevés. De a lényeg, hogy a honi labdarúgásból a vezéregyéniségek hiányoznak.

Dzsudzsák Balázs?
Balázs jó futballista, de egyedül kevés. Nem olyan karizmatikus alakja a magyar futballnak, mint Albert Flórián, Nyilasi Tibor vagy Törőcsik András volt. Pedig tudja, mennyit szidtam én Flórit, amikor nyolcvanöt percig csípőre tett kézzel ácsorgott? Aztán megvillant és eldöntötte a mérkőzést.

Hosszabbítás – NS nyomán.