A városszéli álomgyár támadója várja már a hétvégi derbit.

Feczesin Róbert

Nagyon várom már a derbit! És ahogy látom az öltözőben, mindenki várja. Túlpörögni azért nem szeretnék. Egyébként sem vagyok az a típus, aki hajlamos túlreagálni a dolgokat. A Ferencváros elleni mérkőzések kiemeltnek számítanak, nem túlzás, a derbin elért eredményünk a szurkolók egész idénybeli hangulatára rányomja a bélyegét. Mégis próbálok higgadt maradni, ha másként tennék, csak magamnak ártanék. Ahogy közeledik a szombat, úgy lesz téma egyre többször a kilencven perc. A hét elején még csak néha került szóba a meccs, a hét közepén már egyre gyakrabban, csütörtökön, pénteken alighanem már másról sem szólnak a beszélgetéseink. Azonban nem az öltözőben és az ebédlőasztalnál kell bizonyítani, mennyire várjuk a derbit, hanem a pályán. Akkor kell „élesnek” lennünk. Amint kifutunk a pályára, alighanem jókora adrenalinlöketet kapunk. A szakmai stáb nyilvánvalóan elmondja a lényegi kérdéseket, mire figyeljek oda, kiről mit érdemes tudni, de úgy vagyok vele, aggódjanak inkább ők. Mégis én vagyok a csatár, nekik kell engem megállítaniuk, nem pedig fordítva. Nebojsa Vignjevics és Szerhij Rebrov is alapos ember, semmit sem szeretnek a véletlenre bízni. Mindketten szeretik a legapróbb részletekig elemezni az ellenfelet, reméljük, a feltérképezés nekünk sikerült jobban.

Teljes interjú: NSO