Statisztikai adatok a vasárnapi bajnokiról.
A mindössze 50:26 tiszta játékidejű meccsen komoly, de teljesen meddő mezőnyfölényben voltunk a Honvéddal szemben. 61%-ban birtokoltuk a labdát, a mieink 83%-kal passzoltak, míg a hazaiak 76%-kal. A kaput csak mi találtuk el, mi is mindössze kétszer. Érdekesség, hogy Andó-Szabó a mieinket majd kétszer annyit látta szabálytalannak, s ennek ellenére a párharcok 55%-át hoztuk.
Jellemző a meccsre, hogy az InStat-index TOP5-jébe csak védők és védekező középpályások kerültek. Hárman a hazai csapattól és ketten tőlünk: 1. Kamber (276), 2. Batik (274), 3. Frimpong (264), 4. Lovrity (249), 5. Ignyatenko (242).
A Wyscout adatokra áttérve a legjellemzőbb az, hogy az xG-nk (várható gólértékünk) 0.15 volt, ez a legkevesebb 2015 nyara óta bármilyen tétmeccsen. 0.5 xG alatt az elmúlt 4 évben a következő meccseken voltunk: Dózsa otthon (2015 december, 0-1, 0.28), Békéscsaba idegenben (2016 február, 1-0, 0.3), Paks idegenben (2017 április, 1-3, 0.46), Debrecen otthon (2017 május, 0-0, 0.48), MOL idegenben (2017 május, 1-4, 0.48), Debrecen idegenben (2017 augusztus, 0-0, 0.33), Makkabi idegenben (2018 július, 0-1, 0.32), Felcsút idegenben (2019 augusztus, 1-4, 0.43), Espanyol idegenben (2019 szeptember, 1-1, 0.42) és most. A Honvéd xG-je 1.25, nagyrészt Kamber lehetősége miatt (0.84). Ami az xcG-t illeti, ott 0.03-0 az arány a ‘javunkra’.

Ezt a nagyon kevés lehetőséget viszonylag sok támadásból alakítottuk ki: 28+1 kontra – a hazaiak 8+1-ig jutottak. A labdavesztésekben jobbak voltunk a hazaiaknál (105-115), míg annak visszaszerzésében minimálisan gyengébbek (88-90). Gyorsabban járattuk a labdát a hazaiaknál (17.3-15.5 passz/perc), akik minden ötödik labdát előre vágtak (9.8%-19.2%). Jellemző, hogy 2015 nyara óta most próbálkoztunk átlagban a legtávolabbról lőni (26.4 méter)…
Grófnak védenie nem kellett, 1-szer kellett kijönnie, 21 passzából 19 volt pontos, 16-szor adtuk haza neki a labdát.
Botka 85 akciójának 71%-a sikeres volt, 83%-kal passzolt, 20 párharcából 9-et megnyert, 9 fejpárbajból 5-öt. 10-szer vesztette el a labdát, 13-szor szerezte vissza, 5 passzt lopott le.
Blazic 79 akciójának 86%-a sikeres volt, 91%-kal passzolt. 8 párharcból 5-öt nyert. 5-ször vesztette el, 10-szer szerezte vissza a labdát, 2 passzlopás mellett.
Frimpong 109 akciójának 82%-a volt sikeres, 89%-kal passzolt. 22 párharcból 16-ot nyert, 11-szer vesztette el a labdát (8-szor a saját térfelén), 16-szor szerezte vissza, 5 passzt lopott le.
Civic 87 akciójának 66%-a volt sikeres, 2 lövése volt (0.03 xG). 78%-kal passzolt, 17 párharcból 10-et nyert. 9-szer vesztette el a labdát, 11-szer szerezte vissza, 13 (!) passzt lopott le.
Leót 24 perc után le kellett cserélni, 24 akciójának 71%-a volt sikeres. 87%-kal passzolt, 6 párharcból 4-et nyert. 3-szor vesztette el, 2-szer szerezte vissza a labdát, 2 passzlopás mellett.
Ignyatenko 95 akciójának 76%-a volt sikeres. 84%-kal passzolt, 24 párharcból 16-ot nyert, 8 fejpárbajból 7-et. 5 labdavesztés mellett 18-szor (!) szerezte azt vissza, 5 passzlopás mellett.
Varga 69 akciójának 51%-a volt sikeres, 1 lövése volt (0.03 xG), 66%-kal passzolt, 7 beadásából 3 volt jó, 18 párharcból 5-öt nyert meg, 1 lövést készített elő (0.03 xA).
Isael 71 percet volt a pályán, 39 akciójának 64%-a volt sikeres. 1 lövése volt (0.02 xG). 95%-kal passzolt, 10 párharcból 2-t nyert. 1 lövést készített elő (0.03 xA).
Tokmac 85 percet játszott, 40 akciójának 60%-a volt sikeres. 83%-kal passzolt, 17 párharcból 8-at nyert meg. Lövése, lövés-előkészítése nem volt.
Szignyevics 50 akciójának 34%-a volt sikeres, 53%-kal passzolt, 26 párharcból 8-at nyert. 1 lövést készített elő (0.02 xA).
Sigér 70 perc alatti 63 akciójának 63%-a volt sikeres. 1 lövése volt. 89%-kal passzolt, 15 párharcból 4-et nyert meg. 10 labdavesztés mellett 3-szor szerezte azt vissza, 5 passzt lopott le.
Zsubkov 23 percet volt a pályán, 27 akciójának 56%-a volt sikeres. 1 lövése volt (0.06 xG), 58%-kal passzolt, 9 párharcból 5-öt nyert.
Bolinak 9 perc jutott, 6 akciójának fele volt sikeres. 1 passza jó volt, 4 párharcból 2-t nyert. 1 átadást kapott.





