Volt játékosunk azt is elmondta, hogy miért jött a Fradiba.

Amikor a Fradiba igazoltam a korábbi társaim pontosan tudták milyen érzésekkel küzdök. A családot elhagyni sosem egyszerű. Nagyon nehéz volt lecserélni ezt a mezt. Aki ismer, tudja milyen fontos nekem a Honvéd. Megmondom őszintén, abban az időben nem láttam a jövőt a klubnál, ezért új kihívásokat kerestem. A Fradiban nagyon jól játszottam, megnyertük a bajnokságot és holtversenyben ismét gólkirály tudtam lenni. Nagyon fontos év volt ez számomra.

Mintha el sem mentem volna. Remekül érzem magam, ugyanabba a családias légkörbe csöppentem, mint amelyet tavaly nyáron itt hagytam. Ami különbözik, az a csapat teljesítménye, de azon vagyunk, hogy ezen sürgősen javítsunk. Az NB I mára kiegyensúlyozottá vált, minden pontért meg kell feszülni, de gond egy szál se, készen állunk a harcra.

Szép évet töltöttem a Fradiban, bajnok és gólkirály lettem, úgy hiszem, a klubnál sem bánták meg a szerződtetésemet. Kellemes emlékeket őrzök abból az időszakból, ám azt a fejezetet már lezártam. Semmi okom arra, hogy rosszat mondjak bárkiről. Ami tőlem telt, megtettem a zöld-fehéreknél is, de most már a Fradira is úgy tekintek mint volt csapatomra. Az első meccs valamelyest más lesz ellene, ám ebben már bőven van tapasztalatom, nem először lépek ugyanis pályára egy korábbi klubom ellen. Szóval, ezt a szituációt tudom kezelni.

forrás és teljes interjú: csakfoci.hu, nso.hu