Brazil játékosunk szabadrúgásáról is szót ejtett.

Nem tudom, hogy ez volt-e a legjobb mérkőzésem, amióta itt vagyok a Ferencvárosban, de kétségtelen, jól ment a játék… Szerhij Rebrov két-három nappal a mérkőzés előtt szólt, úgy készüljek, hogy a kezdőcsapat tagja leszek, így még koncentráltabb voltam. Tisztában voltam vele, milyen fontos mérföldkő az Espanyol elleni találkozó a klub életében, nagyon örülök, hogy jól sikerült a bemutatkozásunk a csoportkörében.

Úgy álltam a labda mögé, hogy mindenképpen erővel rúgom meg, hiszen ezek rendre veszélyesek. Ilyenkor úgy kell lőni a labdát, hogy az a kapu irányába menjen, és miután nagyobb ívben érkezett a kapu elé, végül a kapufán csattant a labda. Nem volt szerencsém… Nincs értelme azon bánkódni, mi lett volna, ha bemegy, és kétgólos előnnyel futunk neki a hajrának. Így is remek eredményt értünk el, hiszen pontot szereztünk az Espanyol otthonában.

Régen játszottam mérkőzést végig, egyelőre nem vagyok százszázalékos állapotban. Alaposan elfáradtam, de ez ilyenkor természetes. A legfontosabb, hogy sikerrel kezdtük az Európa-liga csoportkörét, amiből erőt és önbizalmat meríthetünk. A mérkőzés előtt azt beszéltük a társakkal, próbáljuk meg kiélvezni, hogy ilyen mérkőzéseken léphetünk pályára. Nos, úgy gondolom, ez csütörtök este teljes mértékben sikerült. Jól játszottunk, és pontot is szereztünk.

forrás: nso.hu