A mieink is megtartották a holnapi EL-nyitány előtti sajtótájékoztatójukat.

Vezetőedzőnket először arról kérdezték, hogy milyen érzés újra Barcelonában lennie, hiszen 22 évvel ezelőtt, 1997-ben 4-0-ra győzték le itt a Barcát.

Szép emlékeim vannak arról a mérkőzésről, nekem és a Dinamo Kijevnek is, természetesen sohasem felejtem el, de ez most egy másik mérkőzés lesz, nem emlékekért jövünk, hanem hogy megmutassuk, mi vagyunk a legerősebb csapat Magyarországról. Láttuk az Espanyol meccseit az előző időszakból és tavalyról is. Nem véletlen vannak itt, mindegy, hogy kezdték a szezont, erős ellenfél lesz, amely sokat birtokolja a labdát. Komolyan vesszük a meccset, mi a saját futballunkat szeretnénk játszani, nincs gond a játékosok magabiztosságával, szeretnénk megmutatni, mit tudunk – mondta Rebrov.

Újságírói kérdésre Sergei Rebrov arra is válaszolt, hogyan látja az Espanyolt az eddigi és a leendő ellenfelekkel összehasonlítva.

Sok csapattal játszottunk már ebben a sorozatban, sok meccset láttunk, amin játszott az Espanyol, de mivel nem léptünk még pályára ellenük, nehéz összehasonlítani a többiekkel. A hazai pálya biztosan sokat segít majd ellenfelünknek, mi elsősorban a saját futballunkra koncentrálunk, tudjuk, hogy nehéz feladat áll előttünk. Fontos, hogy a játékosok megmutassák ezen a szinten is, hogy mit tudnak, koncentráltnak kell lenniük, és magabiztosnak kell lenniük. A mienk a legjobb csapat Magyarországról, ők képviselik hazájuk legjobb együttesét, ezt meg kell mutatniuk a pályán.

Dibusz Dénes elmondta, felkészültnek érzi a csapatot a csütörtöki kihívásra, valamint úgy érzi, a kiutazott szurkolók biztatása is sokat segíthet rajtunk.

Más mérkőzés lesz ez a bajnokikhoz képest, az ellenfél erejét nézve, ez nem is kérdés. Már voltak nehéz meccseink az európai kupaporondon, akár csak a Ludogorecre vagy a Dinamo Zagrebre gondolok, de velük is fel tudtuk venni a harcot, tudjuk, hogyan lehetünk eredményesek holnap, nem féltem magunkat. Szeretnénk emlékezetessé tenni ezt az őszt. Tudom, hogy sok feladatom lesz, nem fogok unatkozni, de egy kapus számára az a legjobb, ha végig feladata van. Köszönjük a szurkolóknak, hogy ilyen sokan elkísértek minket, biztosan nagy erőt adnak majd nekünk – zárta gondolatait Dibusz Dénes.

(fradi.hu)