A magyar válogatottba is meghívott játékosunkat, Bencét kérdezték a Tatabánya elleni győzelem után.
Nagy Bence
Folyamatosan csörög a telefonom, sorban érkeznek az üzenetek, leírhatatlan, amit érzek. Nem éreztem semmilyen elégtételt a Tatabánya elleni győzelem után, ez csak egy volt a többi meccs közül. A hangsúly inkább azon van, hogy Magyarország egyik topgárdáját sikerült megvernünk. Tudom, hogy van két nagy hiányzója a tatabányaiaknak, mégis ők számítottak az összecsapás esélyesének. Nagy fegyvertény a sikerünk, de nem szabad elszállni, továbbra is két lábbal a földön kell járni. Üzenetértékű volt a hétvégi diadalunk — az Elek Gyula Arénában ebben az idényben senki nem mehet biztosra. Fokozatosan lépegetünk előre: először a védekezésünk, utána a kapusteljesítményünk, majd a támadásunk állt össze. Gyorsak és fiatalok vagyunk, ezt kell meglovagolni a bajnokságban. Olyan típusú játékos vagyok, akinek szüksége van a törődésre, Horváth Attila pedig olyan edző, aki kihozza belőlem a legjobbat. Sokat fejlődtem, erősödtem az elmúlt időszakban, fizikailag és mentálisan is, egyértelműen pozitívan látom a jövőt.
NS