Franck Boli szerint is remek játékosai vannak az Espanyolnak, de legyőzhetjük őket.

Dibusz Dénes

Néztem az Espanyol Eibar elleni vasárnapi bajnokiját, kedden meg a szakmai stábbal videózunk, nyilván felhívják a figyelmünket, mi a spanyol ellenfelünk erőssége és gyenge pontja. Hogy mit láttam a tévé előtt? Az Espanyol több kiemelkedő tudású és képességű futballistát tudhat a keretében, s miután megfordította a meccset, kombinatívabb játékot mutatott be — nyert is kettő egyre. Esteban Granerót mindenképpen kiemelném, a beállása után egy perccel gólt szerzett, majd biztos pontnak számított a középpályán. Nem véletlenül futballozott a Real Madridban. Nehéz sorozat elé nézünk, de azért dolgoztunk, hogy szerepeljünk a nemzetközi porondon. A csoportkörbe jutással a Fradi már elérte célját, minden gól, minden pont öröm, szeretnénk minél több tapasztalatot szerezni. Még nem foglalkozunk a Zalaegerszeg elleni vasárnapi bajnokival sem, de tudjuk, az NBI is nagyon fontos, s várhatóan telt ház előtt nem lesz könnyű nyernünk idegenben. Kellően bő a keretünk, így meg kell birkóznunk az előttünk álló feladatokkal.

Franck Boli

Fontos lesz, hogy megtartsuk a labdákat és megakadályozzuk azt, hogy az Espanyol játékosai eljussanak a kapunkig, hiszen tudjuk, hogy remek játékosok alkotják az ellenfél keretét, olyanok, akik akár a legkisebb megingásunkat is képesek azonnal megbüntetni. Tudjuk, hogy az Espanyol szereti a kapusától építeni a támadásokat, de ez ellen nekünk is megvan a tervünk. A futball egy játék, amelyben bármi lehetséges, akár az is, hogy győzelemmel kezdjünk a csoportkörben. Sportolók vagyunk, mindig az a célunk, hogy megnyerjük a következő meccset, teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél. Ha a legjobbunkat nyújtjuk csütörtökön, legyőzhetjük az Espanyolt.

Fradi.hu, NS nyomán.