2011 májusa óta nem volt erre példa a Népligetben.

Női kézilabda, NBI, 9. forduló
Ferencváros 30–30 (15-13) Debreceni VSC
Gólok: Klujber 11, Háfra 5, Kovacsics 4, Lukács 4, Schatzl 4, Christensen 1, Klivinyi 1

Teljes mérkőzés: FradiMédia

Kétperces gólcsenddel indult a bajnoki mérkőzés, utána viszont sikerült a kezünkbe vennünk az irányítást, és úgy nézett ki, hogy a megszokott mederben halad majd a találkozó: az első félidőben előnyt szerzünk, amit aztán a másodikban majd tovább növelünk. Nem így történt… Már az első félórában is tapadtak ránk a vendégek Bulath Anita vezetésével, bár ekkor még volt fórunk a szünetben, érződött, hogy nem úgy megy a gépezet, ahogy kellene, a célzással voltak gondok, sok kapufát lőttünk, valamint mellé is mentek bőven labdák. A folytatásban aztán felbátorodtak a piros-fehérek, nálunk pedig már a hátsó alakzat is elkezdett komolyabb hibákat véteni és azon találtuk magunkat, hogy már nekünk kell futnunk az eredmény után. Amit félig sikerrel tettünk, hiszen nem kaptunk ki… De ez a döntetlen felér akár egy vereséggel is. Sokáig azonban nem rágódhatunk ezen, hiszen pénteken a Dunaújvárost fogadjuk hazai pályán.

Kovacsics Anikó

Az eredményjelzőre nézve fura ez a 30 gól, mert szenvedtünk támadásban, ha végre jó helyzetet alakítottunk ki, akkor ott volt Triffa Ági, sok ziccert kihagytunk, a végére pedig összeesett a védelmünk is. Nagyon fog hiányozni az egy pont, nagyon csalódott vagyok.

Elek Gábor

Nem lepett meg minket a DVSC küzdeni tudása és sebessége, két napja erről beszéltünk, hogy ilyen lesz az ellenfelünk, készültünk rá, de az első húsz perc kivételével ezt nem tudtuk jól megoldani. Borzasztóan sokba kerülhet nekünk a pontvesztés, ami teljesen jogos volt, borzasztó kimondani egy hazai meccs után, de mi örülhetünk jobban ennek. Amivel sok problémám van most, azok a fejek, töredékét tudtuk megvalósítani annak, amit szerettünk volna, emiatt nagyon elkeseredett vagyok, nekem is át kell gondolnom, hogy mit rontottunk el a felkészülésben. Nem ok az, hogy két napunk volt erre, hiszen mi kértük, hogy így legyen. Voltak időszakok, amikor érthetetlen volt a pályán a védekezés, a ziccerkihasználás, a támadójáték. Az utolsó negyedórában elképesztően amatőr hibákat követtünk el védekezésben, ehhez persze kellett az is, hogy folyamatosan nyomás alatt tartott minket a Debrecen, csak gratulálni tudunk ellenfelünknek.