Kéziseink a piros-fehéreket fogadják ma este a Népligetben.

Női kézilabda, NBI, 9. forduló
Elek Gyula Aréna, 18.00: Ferencváros – Debreceni VSC
Jegy: álló 2000 Ft, ülő 2500 Ft – megvásárolható online és a helyszínen (Fradi-bérlettel kedvezmény vehető igénybe)
TV: FradiMédia

A FradiMédia Szemerey Zsófit kérdezte az előttünk álló bajnokiról:

Lukács Viktória

A közös edzések miatt valóban jobban ismerjük most egymást, de ez mindkét félnek ugyanúgy megnehezítheti a dolgát, nem hiszem, hogy akár nekik, akár nekünk előnyünk származna ebből. Az viszont biztos, hogy magunkkal kell foglalkoznunk, az MTK ellen a második félidő volt jó, a Kisvárda ellen az első – most jó lenne, ha mindkettőben stabilan jól kézilabdáznánk. Emlékszem a tavaszi, debreceni meccsünkre, ahol nehéz helyzetből jöttünk vissza, most nem szeretnék hasonló izgalmakat átélni. Azt nem hiszem, hogy a Debrecen a két nyári veresége miatt még motiváltabb lenne, de azt megszokhattuk már, hogy a Fradi ellen mindenki kettőzött erővel lép pályára.

Tóvizi Petra

Ez lesz az eddigi legnehezebb feladatunk, hiszen egy Bajnokok Ligája résztevő otthonában lépünk pályára. Támadásban és védekezésben is keményen, fegyelmezetten kell játszanunk, mert ellenfelünk lecsap minden adódó lehetőségre. Fontos, hogy megakadályozzuk a Fradi lerohanásait, éppen ezért kell minimálisra csökkentenünk a hibák számát.

DVSC, Fradi.hu