A lányok Nagykanizsán, a fiúk a Népligetben játszanak felkészülési találkozót.

Női kézilabda, felkészülési találkozó
Nagykanizsa, Tungsram-csarnok, 16.00: Ferencváros – Krim Ljubljana

Talán hihetetlen, amilyen bejelentésre kényszerülünk, mint a házigazdák, de azt tapasztaljuk, olyan mértékű az érdeklődés, hogy akik erre az alkalomra nyomtatott emlékbilétával nem rendelkeznek, ne induljanak el a mérkőzésre ha szabad így fogalmazni, Nagykanizsán túlról. Nem titok, utánpótláskorú fiataljaink számára készítettünk emlékként belépőjegyeket és ők nagy részében már meg is fogják tölteni a csarnokot. A fennmaradó, korlátozott létszámú helyekre várjuk a kézilabda sportágának helyi szerelmeseit és rajtuk kívül bizony már nehézkes, sőt, nem is lehetséges a résztvevő csapatok és a nézők kényelmes játékát, valamint elhelyezését biztosítani” – közölte Marczinka Csaba, a nagykanizsai egyesület szakmai vezetője a Kanizsai Újságban.

Férfi kézilabda, Konkoly Károly felkészülési torna, 1. mérkőzés
Elek Gyula Aréna, 17.00: Ferencváros – Balatonfüredi KSE
A belépés ingyenes!