Labdarúgó csapatunk vezetőedzője értékelt a zágrábi döntetlen után.

Labdarúgócsapatunk Sigér Dávid góljával 1-1-es döntetlent harcolt ki Zágrábban, a Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtezős párharc első mérkőzésén. Sergei Rebrovot elsőként arról kérdezték a horvát újságírók, miért volt az első félidőben gyengébb a csapata.

Ezt Ön gondolja így. A hazai csapat pedig nem helyezett ránk nyomást a gólja után, nem jött előre, hanem beült a tizenhatosára – válaszolta vezetőedzőnk.

Nagyon erős, támadó csapat ellen játszottunk. Ha megnézik, mennyit érnek a horvátok futballistái, akkor láthatják, milyen erősek. Talán nem lőttünk sokat kapura, de szereztünk egy gólt, ami nagyon fontos volt. Egy ilyen párharcban különösen. Ezzel együtt teljesen másfajta visszavágóra számítok.

Rebrov szerint egy kis előnyt sikerült szerezni az 1-1-es eredménnyel.

Jól kezdett a Dinamo, fontos volt a mérkőzés eleje is, a hazaiak pedig gólt is tudtak szerezni ebben a periódusban. De nagyon jól reagáltunk erre. Koncentráltak voltunk, sokat birtokoltuk a labdát, és a második félidőben ez a koncentráltság, nyugodtság vezetett a gólunkhoz is. A Dinamo a találata után nem jött előrébb, tartott tőlünk, és a biztonságos eredményre törekedett. Persze, amikor mi gólt szereztünk, mi is a biztonságos eredményt tartottuk szem előtt. Van egy kis előnyünk az első félidő után. Most jöhet a második félidő Budapesten.

Fradi.hu