Valamint elkészült az NBI sorsolása is, a Rubeola ellen térünk vissza az elsőosztályba.

Férfi futsal, NBI, 2019/2020

1. forduló (08.23): Ferencváros – Rubeola FC Csömör
2. forduló: Aramis SE – Ferencváros
3. forduló: Ferencváros – Haladás
4. forduló: Berettyóújfalu – Ferencváros

A bajokság lebonyolítása az előző évhez képest változik. A kétkörös alapszakasz után nem két csoport lesz, hanem felsőház, és alsóház. Felül és alul is egyaránt öt-öt csapat lesz, ahol újabb két kört játszanak az együttesek. Az alsóházban az utolsó kettő kiesik, míg a felsőházban a harmadik és a negyedik a bronzéremért, míg az első kettő a bajnoki címért játszik.

Clubunk újabb átigazolást is bejelentett: Fehér Krisztián újra zöld-fehérben szerepel majd. 17 évesen, a Dupont-Fortunánál kezdett futsalozni, a 2008/2009-es szezonban már bemutatkozott az élvonalban is. Két évvel később a Vasashoz igazolt, az angyalföldi csapat húzóembere volt, 20, 30, majd 45 gólos szezont produkált, mielőtt a BME-hez igazolt.

Újabb kiváló idényeket követően az NB I második helyezettjéhez, a Berettyóújfaluhoz igazolt, mielőtt sikerült megszereznie csapatunknak a kivételesen tehetséges játékost. Fehér Kriszitán nálunk is húzóember volt, 51, majd 53 találatig jutott 2014 és 2016 között, ez időszak alatt csapatkapitányunk is lett. Utána újra az élvonalban, a Veszprémben játszhatott, ahol két szezont húzott le, mielőtt a nagy célokra törő Piliscsabához igazolt.

Itt az előző szezon során egy kíméletlen belépőt követően súlyos sérülést szenvedett, ami után veszélybe került a pályafutása folytatása is. Kiki azonban elképesztő kitartással és odaadó munkával felépült, ennek köszönhetően közel a visszatéréshez. Bár a bajnoki rajton még nem lesz bevethető, a következő bajnokiját már biztosan Fradi-mezben játssza!

Hihetetlenül boldog vagyok! Nemcsak amiatt, mert újra az élvonalban futsalozhatok, hanem hogy ismét a Fradi játékosa lehetek! Nagyon sokat jelent nekem ez a klub, és elképesztően hálás vagyok, hogy megkaptam a lehetőséget, hogy újra bizonyíthatok. Hamarosan már elkezdhetem a labdás edzéseket, és ha minden rendben megy, szeptember-október környékén újra pályára léphetek!” – mondta Fehér Krisztián.

Fradi.hu, Futsal Hungary nyomán.