Ketten együtt 33 találatot jegyeztek a tavalyi szezonban az NBI-ben. Futsal csapatunk két játékos érkezését is bejelentette a hétvégén.

Bognár Bence nagypályán a Fehérvár FC-nél nevelkedett, ám emellett már U17-es korában elkezdett futsalozni az Aramisnál. A budaörsi egyesületnél hat éve, már a 18. születésnapja előtt bemutatkozhatott az NB I-ben, a legeredményesbb szezonja pedig az előző volt, amely során 22 mérkőzésen 21 találatot szerezve az Aramis házi gólkirálya lett.

Büki Baltazár karrierje sokban hasonlít Bognáréhoz, ő is a Fehérvárban nevelkedett nagypályán, ám ő csak U19-es korában kezdett el futsalozni, élvonalbeli bemutatkozására is később, 21 éves korában került sor a budaörsi klubban – éppen ellenünk lépett pályára három évvel ezelőtt. Az eddigi legeredményesebb szezonja a 2017/2018-as volt, 20 mérkőzésen 21 gólt szerzett, az előző idényben valamivel kevesebbet játszott, 16 találkozón 12-szer volt eredményes. Büki kiválóan cselező, ballábas játékos, aki Bognárral együtt több, mint 100 NB I-es gólt szerzett az Aramisban, így mindketten jelentős erősítést jelentenek a számunkra.

Bognár Bence

Nagyon örültem a Ferencváros megkeresésének, és boldog vagyok, hogy itt folytathatom a pályafutásomat! Szimpatikus volt, amit a Fradi felvázolt nekem a következő szezon terveivel kapcsolatban, így nem volt kérdés számomra, hogy itt szeretném folytatni a pályafutásomat. Valóban sikeres szezonon vagyok túl egyénileg, de sokkal jobban izgat, hogy csapatszinten eredményesek tudjunk lenni. Ettől az idénytől ismét lesz felsőház, mindenképp szeretném, hogy bejussunk a legjobb öt csapat közé, ezért fogok dolgozni hétről hétre, hogy a Ferencváros ismét ott legyen a legeredményesebb futsalcsapatok között.

Büki Baltazár

Egy pillanatig sem gondolkoztam, amikor a Ferencváros megkeresett. Új kihívásra volt szükségem, és ehhez tökéletes helynek gondolom a Ferencvárost. Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy klubot képviselhetek, amelynek a következő szezonra kitűzött céljaiért én is szívesen küzdök. Látva az alakuló keretet reális célkitűzésnek látom, hogy az élmezőnyben végezzünk. A magam részéről mindent megteszek érte, hogy ki tudjuk szolgálni a közönséget és egy szép szezont zárjunk. Annak ellenére, hogy csak az Aramisban futsaloztam eddig, nem lesz egyáltalán idegen a légkör, mivel a csapat 90 százalékát régóta ismerem. Külön öröm, hogy Bogesszal továbbra is egy csapatba játszhatok.

Fradi.hu, Futsal Hungary